Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A vártnál talán hamarabb is megvalósul a kormányzópárt terve, 2015 elejétől ugyanis egy uniós irányelv alapján a kommunikációs szolgáltatók ott fizetnek adót, ahol szolgáltatásaikat igénybe veszik, nem pedig a székhelyük alapján. Így jövőre a Google, a YouTube és társaik a a magyar költségvetésbe is csengetnek.
Jövő januártól egy uniós irányelv alapján Magyarországon is megváltoznak a telekommunikációs, a rádió és televíziós, illetve az internetes szolgáltatások adózásának szabályai. A szolgáltatók az áfát a jövő évtől már nem a saját székhelyük, hanem a szolgáltatások igénybevevőinek székhelye alapján fizetik majd. Az itthoni szolgáltatásokra eső 27 százalékos áfa tehát már a magyar költségvetés bevételeit fogja bővíteni. A változásra vonatkozó törvénymódosítási javaslatot a napokban már be is nyújtották parlamentnek.
Az intézkedés célja nemzeti szabályok egységesítése, ezáltal az áfacsalások és egyéb visszaélések kiküszöbölése. Míg a termékértékesítések esetében a termék útja viszonylag jól nyomon követhető, a szolgáltatások (különösen a magánszemélyeknek nyújtott szolgáltatások) esetén egy-egy ügylet könnyen kerülhet a nemzeti adóhatóságok látóterén kívülre.
Az eddigi szabályozás a telekommunikációs szolgáltatások, a rádió és audiovizuális médiaszolgáltatások, illetve az elektronikus úton – online – nyújtott szolgáltatások teljesítési helyét a szolgáltatás nyújtójának székhelye alapján határozta meg, függetlenül attól, hogy az igénybevevő magánszemélyek a közösség mely tagállamában használták a szolgáltatást. A legtöbb szolgáltató logikus reakciója egyértelmű volt: bejelentkeztek a legalacsonyabb adókulccsal rendelkező tagállamban, esetleg az EU területén kívül és onnan nyújtottak online szolgáltatást, mentesülve a magasabb áfateher alól.
A 2015. január 1-jétől érvényes új rendelkezések értelmében a fenti szolgáltatások esetén a teljesítés helyét a szolgáltatást igénybe vevő magánszemély lakhelye fogja meghatározni. Ilyen módon megszűnik a trükközés az alacsony adókulcsú tagállamba való székhelytelepítéssel, a szolgáltatás ott és akkora adómértékkel fog adózni, ahol azt ténylegesen nyújtják. Az adózó szolgáltató vagy minden érintett tagállamban regisztrál és áfa-azonosítót kér, vagy nyilatkozatával belép egy egyablakos bevallási és befizetési rendszerbe, amelynek alapján elegendő lesz csupán egy összevont bevallást elkészítenie, amely tartalmazza a valamennyi érintett tagállamban felmerülő adófizetési kötelezettségét.
„Az EU következő lépése valószínűleg a telephely fogalmának újragondolása lesz majd, párhuzamosan a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények újraértelmezésével – magyarázza Kertész Gábor, a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának adótanácsadó partnere. "Ma ugyanis ezekben a szektorokban a társasági adó szempontjából a képződő jövedelmek adózása szinte követhetetlen, mivel a technikai felszerelések földrajzi elhelyezkedéséhez kötődik. Ezt a helyzetet ma egy szolgáltató könnyen kihasználhatja úgy, hogy offshore országba települ, ahonnan minimális társasági adó megfizetése mellett nyújthatja nagy nyereséget hozó szolgáltatását amellett, hogy az áfa-szabályok alól is mentesül.”
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.