Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Egyesítés

hvg.hu Tech

Összebútorozik a Waze és a Google

A Google integrálja a Waze-t a Geo nevű, térképészeti szolgáltatásokat tömörítő portfóliójába. A döntés személyi változással is jár.

hvg.hu Itthon

Ismét nekieshetnek a MÁV és a Volán egyesítésének

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozna a tervek szerint egy a MÁV-ból és a Volánból összegyúrt holding. Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják összevonni a két állami tulajdonú közlekedési céget.

hvg.hu Világ

Tajvant mindenképpen egyesíteni fogják Kínával - üzeni Peking

Hszi Csin-ping kínai államfő és pártfőtitkár felszólította Tajvan polgárait: fogadják el, hogy a szigetet előbb-utóbb egyesíteni fogják Kínával, s Peking kész akár katonai erőt is használni. Kína mindig is sajátjának tartotta a szigetet, amely 1949 óta létezik de facto független államként: ekkor menekültek Tajvanra a győztes kommunisták elől Csang Kaj-sek és katonái.

MTI Világ

Elérhető közelségbe került Ciprus egyesítése

A ciprusi görögök és a ciprusi törökök vezetője keddi tárgyalásukon megerősítették azt az akaratukat, hogy a lehető leghamarabb meg akarnak egyezni a sziget újraegyesítéséről. Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök, illetve Dervis Eroglu észak-ciprusi államfő a ciprusi ENSZ-misszió székhelyén, Nicosia egykori repülőterén tárgyalt, a világszervezet közreműködésével.

MTI Gazdaság

Egybeolvasztották a két nagy orosz tőzsdét

Egyesült a két vezető orosz tőzsde, a MICEX és az RTS - jelentették be hétfőn. Az egyesítéssel azt akarják elérni, hogy az orosz és a külföldi cégek a tőzsdei részvénykibocsátásokat inkább Moszkvában és ne Londonban, vagy más globális pénzügyi központban hajtsák végre.

MTI Világ

Közösen spórol Albánia és Koszovó

Egyesíti külföldi konzulátusi hálózatát Tirana és Pristina - erről írtak alá hétfőn Tiranában megállapodást. Ezzel a két ország együttműködése más területeken is még szorosabbá válik.

hvg.hu Napi merítés

Így történt a német egyesítés

A berlini belvárosban már végeláthatatlan tömeg hömpölyögött, már durrogtak a petárdák, már felröppentek a tűzijáték első rakétái, és éjfélre nyilván még inkább tetőfokára hágott a hangulat - eleveníti fel a Német Egység visszatekintő blogban az egykori berlini rádiótudósító.

hvg.hu Tech

Kisebbségek Nagy-Romániában: kiáltottak, de hova?

A román Egyesítés, vagyis Erdély Romániához csatolása és Nagy-Románia megalakulása 1918 és 1920 között megbénította az erdélyi magyarság közéletét. Az éledezés 1921 körül kezdődött, azután a nemzeti (kisebbségi) autonómia és az államok konföderációja lett az a két legfontosabb törekvés, amit a romániai magyarság el akart érni.

hvg.hu Tech

Erdély megszerzése: örömtánc nacionalista felvonulással

A román nemzeti ünnep, december elseje délkeleti szomszédunkban az ország egyesítésére emlékeztet. Ez azonban a magyarok számára tragikus nap, hiszen Erdély elvesztését jelenti. A történelmi nézőpontok különbségéről, a ma is időnként érzékelhető feszültségről Zahorán Csaba történésszel, a Terra Recognita Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

A címlapról ajánljuk