#Együtt



Így lehet négyötöde a Fidesznek
 

Így lehet négyötöde a Fidesznek

Ha nincs összefogás a kisebb baloldali pártok között, senki nem jut be a Parlamentbe – hozta ki az Együtt mandátumkalkulátora. Ebben az esetben újra kétharmada lesz a Fidesznek.

hvg.hu hvg.hu

Válogatott érvekkel kosarazták ki Botkát a pártok
 

Válogatott érvekkel kosarazták ki Botkát a pártok

Az MSZP szerint nagyvonalú ajánlatot tettek le a többi ellenzéki párt asztalára, de ezt a többiek nem pont így látják. Fodor Gábor lehetett volna az utolsó bástya, aki örül a felajánlott helyeknek, de még ő is visszafogottan nyilatkozott: megfelelő kiindulási alap ez a tárgyaláshoz. Vasárnap Juhász Péter Együtt-elnök is aktivizálta magát, és tárgyalást kezdeményezett az Új Pólusról az LMP-vel, a Momentummal és a Párbeszéddel.

Windisch Judit Windisch Judit



Nyomozás indult a vizes világbajnokság egyik beruházása miatt
 

Nyomozás indult a vizes világbajnokság egyik beruházása miatt

Az Együtt elnöke szerint a csúszás miatt csaknem négymillió forint kötbért kellett volna fizetnie a felújítást végző cégnek, de a szervezők erről lemondtak. A rendőrség Juhász Péter feljelentése alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Lázár János miniszter szerint, ha valaki hibázott, vállalnia kell a felelősséget.

hvg.hu hvg.hu







Végre kiderült: Putyin nyugalmáért külön szabályt alkottak a judo-vb megnyitójára
 

Végre kiderült: Putyin nyugalmáért külön szabályt alkottak a judo-vb megnyitójára

Ha másból nem, a dugókból még emlékszünk, hogy Putyin megint Pesten járt, és megtekintette a judo világbajnokság nyitónapját. Az arénában aztán ellenzéki tüntetők akcióztak személye miatt. A sporteseményt biztosító Valton Sec. emberei a rendőrökkel karöltve pillanatok kivezették az Együtt aktivistáit. A hvg.hu kérdéseire küldött válaszokból úgy tűnik, hogy a szervezők külön szabályokat hoztak a putyini látogatás napjára.

Mizsur András Mizsur András

Gyurcsány elzárkózását egyelőre emésztik a szocialisták
 

Gyurcsány elzárkózását egyelőre emésztik a szocialisták

A DK és az MSZP elhúzódó konfliktusa miatt nő az aggodalom a baloldalon, hogy úgy bukják el Budapestet, hogy a választók többsége a demokratikus ellenzékkel szimpatizál. Ami megoldást erre a szocialisták illetékese kigondolt, azt Gyurcsány Ferenc már vissza is utasította. Most kezdődhet az újratervezés.

Windisch Judit Windisch Judit