Harminc ember ellen emelt vádat az ügyészség az érdi tömegverekedés miatt
Az enyingi és az érdi család két éve esett egymásnak, ügyük azonban még ma is húzódik.
Az enyingi és az érdi család két éve esett egymásnak, ügyük azonban még ma is húzódik.
Fizetést sosem kaptak napi 14-16 órás munkájukért, többször megverték, megalázták őket.
A 9. évfolyam már el sem indul az intézményben. A tankerület szerint a diákok távozása miatt szűnnek meg az évfolyamok.
Két enyingi és egy siófoki lakost állítottak elő a rendőrök.
Sz. Iván tavaly szabadult feltételesen a 13 éves börtönbüntetéséből, a múlt héten viszont kerítés gyanúja miatt a rendőrök előállították. Ha jogerősen elítélik, akkor le kell ülnie a maradék 4,5 évet is.
A rendőrség elfogta az enyingi férfit és három társát.
Még legalább 470 millió forint hiányzik a gyógyszerre.