Tétényi Éva drasztikus döntést hozott
Esztergom polgármestere visszavonta a költségvetési rendeletet, melynek következtében befagyasztják a városnak járó állami normatívát – tudatta a Fidesz-frakció pénteken.
Esztergom polgármestere visszavonta a költségvetési rendeletet, melynek következtében befagyasztják a városnak járó állami normatívát – tudatta a Fidesz-frakció pénteken.
Az esztergomi Fidesz előterjesztést nyújtott be korábban, hogy a város 27 óriásplakát-helyét átpasszolják a Meggyes Tamás expolgármester felesége cégének. Akkor a város független polgármestere megvétózta a döntést, amelyről ma újra tárgyaltak, de a fideszesek elhagyták a zárt ülést.
Az esztergomi képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a bazilika közelében a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium alapítványa felállíthassa Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek szobrát.
Egy esztergomi intézmény 9. osztályában 24 gyerekből 23 négy vagy annál is több tárgyból bukott meg. A legjobb tanuló négynél kevesebb tantárgyból kapott egyest. A pedagógusok szerint a jelenség oka a gyerekek kiválasztódása, a 18 évig tartó tankötelezettség korábbi előírása, valamint a korszellem. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.
"Ők nem szeretnek minket, mi nem szeretjük Őket... És ahogy ez nagyapáink idejében volt. Nem? Na, jó, nem is volt ekkora szájuk..." – ezen mondatai miatt tesz feljelentést Pörzse Sándor jobbikos képviselő ellen a Tett és Védelem Alapítvány.
Több mint száz ember jelent meg Esztergomban a művelődési házként működő zsinagóga előtt, hogy az ellen tiltakozzanak: a Jobbik az egykor templomként működő épületben tart lakossági fórumot. A tiltakozók szerint ez provokáció. A jobbikosok megérkezését heves dudaszó fogadta, két embert kirángattak a fórumról.
Vona Gábor szerint Magyarországon hisztériakeltés folyik, és nem érti, miért ne tarthatott volna lakossági fórumot az esztergomi, zsinagógából átalakított művelődési házban.
Több mint száz ember jelent meg Esztergomban a művelődési házként működő zsinagóga előtt, hogy az ellen tiltakozzanak: a Jobbik az egykor templomként működő épületben tart lakossági fórumot. A tiltakozók szerint ez provokáció. A jobbikosok megérkezését heves dudaszó fogadta, két embert kirángattak a fórumról.
A Mazsihisz tiltakozik az ellen, hogy politikai gyűlést akar tartani a Jobbik február 14-én a volt esztergomi zsinagógában, mert ez sérti a mártírok emlékét - jelentette ki a Mazsihisz ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
K. Miklós vasfűrésze beletört a Magvető szoborba. Három hét után kapták el a rendőrök.
Tétényi Éva polgármester szerint Esztergom virágzó korszak küszöbéhez érkezett, hozzáfoghatnak az adósságrendezési eljárás és a csődhelyzet miatt elmaradt fejlesztésekhez – írta a Népszabadság.
Bár korábban más nevek röpködtek, Vadai Ágnest indítja a Demokratikus Koalíció az esztergomi választókörzetben a parlamenti választásokon.
Tétényi Éva nyílt levélben kérte a Jobbikot tervezett esztergomi fórumuk helyszínének megváltoztatására.
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármestert, mivel még hivatali idejében jogtalanul próbált hozzájutni egy befektetéssel kombinált életbiztosítás után járó összeghez. Kár ugyanakkor az ügyészség szerint sem keletkezett, mert a biztosító tévedésből az önkormányzatnak utalt.
Esztergom önkormányzata 40 millió forintért hozzájárult, hogy az állam a városban található, Magvető néven ismert szoborrészletet átadja az Országház elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció felállításához - erről döntött a képviselő-testület csütörtök esti ülésén.
Négycsillagos gyógy- és wellness szállodát épít Esztergomban az EGOM MEDHOTEL Kft. Egy korábban is szállóként használt épületet alakítanak át, az 1,2 milliárd forintos beruházáshoz a társaság 871 millió forintos uniós támogatást nyert el.
Az Együtt-PM azonnali vizsgálatot követel és írásbeli kérdéssel fordul Németh Lászlóné közlekedésért felelős miniszterhez az Esztergom-Budapest vasútvonal felújítási munkálatainak elhúzódása és a költségek követhetetlenné vált növekedése miatt – közölte a szövetség.
Megtámadott és kirabolt egy idős asszonyt két férfi Esztergomban. A szlovákiai útonállókat a rendőrök fél óra alatt elfogták – értesült a HavariaPress.
Elfogták csütörtökön azt a férfit, aki a gyanú szerint két alkalommal követett el nemi erőszakot Esztergomban - közölte a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal.
Esztergom képviselő-testülete elfogadta csütörtök este a város 2013-as költségvetését, amelyben 1,1 milliárd forintos hiány szerepel, és megszavazták a Fidesz-KNDP-frakciónak a buszközlekedés újraindításáról szóló javaslatát.