Együtt-PM: mitől ilyen drága az esztergomi vasútvonal?

Az Együtt-PM azonnali vizsgálatot követel és írásbeli kérdéssel fordul Németh Lászlóné közlekedésért felelős miniszterhez az Esztergom-Budapest vasútvonal felújítási munkálatainak elhúzódása és a költségek követhetetlenné vált növekedése miatt – közölte a szövetség.

  • unknown unknown
Együtt-PM: mitől ilyen drága az esztergomi vasútvonal?

Magyarország és Európa egyik legdrágábban felújított vasútja lesz a Budapest-Esztergom vonal Pilisvörösvártól az Északi Vasúti-hídig tartó szakasza: a mindössze 13 kilométeres kétvágányú pályát 25,4 milliárd forintért rekonstruálja az Aranyhegy konzorcium – áll a szövetség közleményében.

Az Együtt-PM szerint a kis forgalmú és alacsony sebességre kiépített szakaszt kilométerenként kétszer akkora költséggel modernizálhatják, mint amennyibe a Székesfehérvár-Kelenföld kétvágányú, 120 kilométeres óránkénti közlekedési sebességre alkalmas villamosított fővonal került.

A felújítás eredetileg 2014 tavaszáig tartott volna, de az Együtt-PM szerint már most látszik, hogy többszöri szerződésmódosítás után legkorábban a jövő év végére lesz kész az építkezés.