Súlyos a helyzet: szigorít az FM a sertéspestis miatt
Több megyére terjesztették ki a magas kockázatú területet az Ukrajnában pusztító fertőzés miatt.
Több megyére terjesztették ki a magas kockázatú területet az Ukrajnában pusztító fertőzés miatt.
Reagált az agrártárca az Európai Bíróság döntésére.
Halványabb-sötétebb, krémesebb-keményebb, savanykásabb-aromásabb. Silányabb tévéreklámokban elmenne, de ezek a multik összeesküvését leleplezni hivatott kormányzati vizsgálat eredményei.
A Földművelésügyi Minisztérium megszüntette pénteken Böröndi Lajos szolgálati jogviszonyát – közölték a tárcától péntek délután. A főtanácsos a Facebookon varangynak és kockás liberálhülyéknek nevezte a tiltakozó tanárokat.
Norvégia lesz a világ első országa, ahol beszüntetik 2017-re az analóg sugárzású FM-rádiózást. Az ötmilliós észak-európai országban már csak öt rádióállomás működik FM-technológiával, viszont a digitális audio műsorszórás rendszerében négyszer ennyi rádióállomást lehet hallgatni.
Az Európai Bizottság által a földtörvénnyel kapcsolatban elindított eljárásban kisebb technikai módosításokkal rendezhető a külföldön megszerzett gyakorlat elismerhetősége, valamint a pályakezdő gazdálkodók kérdésköre – mondta a Napi Gazdaság megkeresésére az FM államtitkára.
Valóban ügyes miniszter Szijjártó Péter, mert az eddigi információk szerint egyedül neki sikerült kimenteni a tárcája pénzét abból a Quaestor-csoportból, melynek vezetője jó viszonyt ápolt a tárcavezetővel. Nem sikerült viszont a mentőakció a Földművelési Minisztériumnak, az önkormányzatoknak, vagy a 28 ezer ember megtakarítását kezelő Honvéd Egészségpénztárnak. Pedig az utóbbi a külügyhöz hasonlóan időben lépett, de a felügyelet beavatkozott és az utolsó percben visszamenőlegesen törölte a tranzakciót.
Az LMP szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek tisztáznia kell magát a Kiss Szilárd, Magyarország volt moszkvai mezőgazdasági attaséjának ügyében. Az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy a minisztert hallgassa meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
A korábban az Földművelésügyi Minisztérium (FM) számára végzett munkája, valamint egyéb, a sajtóban megjelent ügyek nincsenek kapcsolatban a Kecskeméten Kiss Szilárd ellen folyó büntetőeljárásnak – jelentette ki a harminc napra előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított védője. Az Index a múlt héten írta meg, hogy a kormány egyik moszkvai lobbistáját – aki a moszkvai nagykövetség mezőgazdasági attaséja volt, de a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett – letartóztatták.
A mintegy 2 millió földtulajdonost érintő adónak negatív következményei lennének a földművelésügyi tárca szerint.
Az idén nyáron Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 36 szarvasmarha hullott el lépfenefertőzésben, ám nem alakult ki széleskörű járvány, és valamennyi, lépfenével megfertőződött ember felépült a betegségből.