150 milliárd dollárra perelik a Facebookot a rohingyák az ellenük ott terjesztett gyűlöletbeszéd miatt
Szerintük a Facebook nem tett eleget azért, hogy megakadályozza a róluk terjedő álhírek szétfutását a saját rendszerein belül.
Szerintük a Facebook nem tett eleget azért, hogy megakadályozza a róluk terjedő álhírek szétfutását a saját rendszerein belül.
Pac-Man a játékvilág egyik legismertebb karaktere, aki most még több rajongóra tehet szert, a Facebook ugyanis bejelentette: a programot kiadó Bandai Namcóval együtt elkészítették a játék közösségi oldalra tervezett verzióját.
Újfajta virtuális világot építene a Meta (alias Facebook). Egyelőre még csak ködösek az elképzelések a sci-fibe illő világról, de máris vannak, akik gúnyolódnak rajta, illetve a veszélyeire is rámutatnak.
A kétfaktoros hitelesítés egy extra biztonsági funkció, amivel megvédhetők az adatok. A Facebook úgy döntött, a kockázati csoportokba tartozóknak kötelező lesz használniuk, különben nem tudnak majd belépni az oldalra.
Az újdonság persze nem csak az éttermes fizetésnél lesz hasznos. Akár a lakbért is lehet majd vele osztani. Elsőként az amerikai felhasználóknál kezdik el tesztelni.
A győri Belvárosi Betyárok nevű zenekar nem számított erre a disztopikus fordulatra.
A vizsgálatot az ELTE indította. A 18 éven felüliektől várnak válaszokat.
A Facebook az elmúlt hónapokban több, a világ különböző pontjairól működtetett álhírterjesztő kamuprofilokat és csoportokat is törölt a Facebookról és az Instagramról. Köztük azokat, amelyeket a fehérorosz KGB hozott létre a lengyel határnál kialakult menekültválság kapcsán.
A Meta a Facebooknál már évek óta elérhető funkciót vezetne be a WhatsAppnál: azt, hogy többféle módon is lehessen reagálni egy üzenetre.
„Magyar kézbe magyar tollat!” – hangzik el a miniszterelnök mottója Facebook-videójában.
A konkurenciára gyakorolt hatása miatt a hatóság arra utasította az immáron Metának nevezett Facebookot, hogy táncoljon vissza a Giphy megvásárlásától.
A játékban múzeumi családi belépőjegyet, illetve pilisi lovasszántúrát is lehet nyerni.
A jelek szerint még az eredetileg tervezettnél is később vezetheti be a Meta azt a biztonsági funkciót, amivel tejeskörűen megvédené a Messengeren és az Instagramon kommunikálókat.
Az oldal nem kér pénzt a felhasználóktól, de az adataikkal kereskedik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy fizetős lenne a szolgáltatás.
Korábban 2022-tól ígérte a Meta, hogy csak az üzenetet küldő és fogadó látja majd azok tartalmát, ez azonban meggátolja, hogy felderítsék a kiskorúakat szexuálisan zaklatók kilétét.
Magánbeszélgetések figyelése nélkül is többet tud az emberekről a Facebook, mint amennyit ildomos lenne.
A Facebook már teszteli azt a megoldást, amivel finomhangolhatjuk a hírfolyamot, és az azon megjelenő tartalmakat.
Közel kétszáz dél-koreai facebookozó kezdeményezett vizsgálatot az oldal ellen a helyi adatvédelmi hatóságnál, ám utóbbi csak még nagyobb galibát csinált.
A jelek szerint a Facebook és az Instagram figyeli a kiskorúak böngészési tevékenységét, az így szerzett adatokat pedig hirdetési célokra használhatja fel.
Az „Icelandverse” olyannyira igazi, hogy a víz nedves – mondja a témában készült videóban Zack Mossbergsson.