A visszavágón simán kikapott és kiesett az Európa-ligából a Ferencváros
Plzen–Ferencváros 3–0, összesítésben 3–1 a cseheknek.
Plzen–Ferencváros 3–0, összesítésben 3–1 a cseheknek.
Kubatov Gábor a gutaütés határára került, miután a Fradi két egymást követő meccsén 44 gólhelyzetet puskázott el. A címvédő húsz forduló után öt ponttal van lemaradva a tabellát vezető „kis csapat”, a Puskás Akadémia mögött, a vezetése pedig egyelőre csak reménykedik, hogy nem kér túl sokat a játékosoktól.
Február egyik legizgalmasabb hete elé nézünk, már ami a sportot illeti.
Varga Barnabás a visszavágón nem játszhat a Victoria Plzen ellen, mert sárga lapot kapott.
Alekszandar Csirkovics a Topolyától érkezik.
Tippeljen a januári hónap legizgalmasabb sporteseményeire!
Újévi köszöntőt tartott a Fradi elnöke, amelyben elmondta, “méregetjük, hogy az embereket mi érdekli, és a magyar embereket a futball érdekli”, valamint azt is elárulta, hogy Pascal Jansent félmilliárd forintért vásárolták ki a klubtól.
Sajtóhírek szerint két lehetséges opció van, melyik klubot fogja irányítani Pascal Jansen.
A hírek szerint a világ egyik legnagyobb futballkonszernje vásárolta ki a holland trénert a szerződéséből.
Mohammed Abu Fani szerint a rendőr megfenyegette, Itamar Ben-Gvir azonban úgy gondolja, még egy focista sem lehet tiszteletlen a hatóságokkal.
Rövid időn belül Debrecenben és Szalonikiben is ötöt kapott a Fradi, a csapatkapitány elnézést kért a szurkolóktól a gyatra teljesítmény miatt.
Tősér Ádám rendezővel többek között arról beszélgettünk, vonható-e párhuzam a Ferencváros és a DAC között, van-e hasonlóság a kommunista rendszer és a mai magyar kormány sporthoz való hozzáállásában, és külön lehet-e választani a focit a mindenkori politikától.
A klubelnök szerint csak családi vita, hogy beszólt a csapata szurkolóinak.
A mélyszegénységből küzdötte fel magát Naby Keita az európai futballba, eljutott a csúcsra, ám megannyi sérülése miatt sosem derült ki, milyen játékos lehetett volna igazából. Jó üzletet kötött vele a Fradi?
Nemzetközi porondon megy, a magyar bajnokságban annyira nem. A drukkerek berágtak, a Fidesz pártigazgatója kioktatta őket.
Az NB I 1. fordulójából elhalasztott Debrecen–Ferencváros mérkőzést 5–4-re nyerték meg a hazaiak.
A rossz kezdés után zsinórban harmadszor nyert a magyar bajnok és jelen állás szerint a Manchester Unitedet is megelőzi.
Az MLSZ ugyan zárt kapus meccsre büntette a hazai csapatot, az Újpest fellebbezett a döntés ellen, a büntetés így egy későbbi meccsre tolódik.