Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A hírek szerint a világ egyik legnagyobb futballkonszernje vásárolta ki a holland trénert a szerződéséből.
Pascal Jansen távozik a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
Kubatov Gábor, a klub elnöke kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a holland trénert a szerződéséből. További részleteket a szilveszteri beszédében ígért.
Az 51 éves Jansent június 13-án nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjévé.
Az FTC közleménye szerint a távozó edzőért a klub jelentős összeget kért és kapott és azt is hozzátették, hogy Jansen a tengerentúlon, vagyis Amerikában folytatja majd a pályafutását.
Az edzői padon a távozó Jansent a közlemény szerint ideiglenesen Leandro de Almeida váltja fel és a csapat már az ő irányítása alatt kezdi meg a januári felkészülést.
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Egyikük akár negyven év börtönt is kaphat.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.