Ha szeret fotózni a telefonjával, ezt a 3 ingyenes alkalmazást telepítse
Három új alkalmazással jelentkezett a Google, a cég ígérete szerint pedig a jövőben még több érkezik majd.
Három új alkalmazással jelentkezett a Google, a cég ígérete szerint pedig a jövőben még több érkezik majd.
Fontos bejelentést ígért csütörtök estére az amerikai űrhivatal az exobolygók felkutatására indított Kepler-misszió legújabb felfedezéseiről. Kiderült, valóban izgalmas dolgot fedeztek fel: a Google mesterséges intelligenciája két új bolygót talált egy másik naprendszerben.
Kiadta a Google szokásos videóját, amely a kereséseken keresztül mutatja be azokat a történéseket, amelyek akár pozitív, akár negatív értelemben megrázták a világot.
Dzsudzsákék égése is előkelő helyen végzett a Google keresési listáján.
A Google Maps hamarosan érkező újdonságának köszönhetően nyugodtan olvashatunk vagy aludhatunk a tömegközlekedési eszközökön, garantáltan nem fogunk elfelejteni leszállni a megfelelő helyen.
Száz sakkmérkőzésen egyetlenegyszer sem veszített a Google mesterséges intelligenciája, az AlphaGo Zero. A szabályok elsajátításához – a nulláról – alig négy órára volt szüksége.
Az otthoni internetes szolgáltatások felhasználóiért küzdenek.
A Datally nevű alkalmazás segítségével minden egyes app számára ki-be kapcsolgathatjuk a mobilinternetet, így akadályozva meg, hogy az app a háttérben futva használja az adatkeretünket.
A Google keresési trendjeit vizsgáló oldal alapján egyre többen kíváncsiak arra, mikor is jön a Mikulás. A kereső algoritmusa nagyon előzékeny szeretne lenni, rögtön kiemelt keretben szállítja saját válaszát.
Andy Rubin a világ legnépszerűbb operációs rendszere után most egy új telefongyártó felépítésén dolgozott, de fel kellett hagynia tevékenységével, miután kiszivárgott a Google egy belső vizsgálatának részeredménye.
Meglehetősen érdekesen fordítja a különböző külső és belső tulajdonságokra vonatkozó mondatokat a Google Fordító. A népszerű szolgáltatás alapján úgy tűnik, a nők jók és a férfiak rosszak, cserébe viszont a férfiak okosak és a nők buták. De vannak ennél jóval durvább különbségek is.
Az alábbi keresőmotor (Chrome-bővítmény) minden egyes keresést jótékony célra fordít.
A Google-t is megérintette a Black Friday szele, ezért a Google Playben jó néhány alkalmazás lett olcsóbb a szokásosnál. Érdemes megnézni a listát, több igencsak jó appot is leértékeltek.
Nagyon úgy tűnik, hogy Amerikában eltörlik a netsemlegességet kimondó szabályozást. Miként érinthet ez minket? Egyáltalán mi az a netsemlegesség? Valami vagy megy valahova? És miért fontos az egyszeri magyar netezőnek? Sok a kérdés, de legalább ennyi a túlságosan is leegyszerűsítő válasz és félreértés a témában. Igyekszünk mindenre érthetően válaszolni.
Akkor is folyamatosan rögzítették az andoroidos telefonok tulajdonosuk hollétét, ha azok kifejezetten kikapcsolták/letiltották az erre vonatkozó funkcót. A Google állítja: nem használták fel az így gyűjtött adatokat. De érdekes módon a lebukás után azonnal leállították a projektet.
Mintha csak egy pénzcsináló automata lenne, úgy termeli a pénzt az Apple. Érthető, hogy jövőre olyan piaci értéket érhet el, amilyet még sosem ért el más.
Hogy mikor jön a Mikulás, az kultúránként változik, de az biztos, hogy végre megnyitotta a Google Télapó-falvát, így idén is játékokkal és hasznos aktivitásokkal tölthetik az időt a gyerekek egészen karácsonyig.
Ha eddig álmatlanul forgolódott volna amiatt, hogy rossz helyen van a sajt a Google sajtburger emojijában, akkor most megnyugodhat, Hamarosan jön a korrigált változat.
A Google mesteréges intelligenciájának egy igazán hasznos felhasználási módját találták ki: a mobil jelezhet majd, ha használat közben a tulajdonosán kívül más is nézegeti a képernyőt.
Hátrébb sorolja a kereső találati oldalain az orosz propaganda – egyébként elég könnyen beazonosítható – anyagait a Google. Putyinék házi újságírói kikeltek a döntés ellen.