Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gripen

MTI Itthon

Hende már tudja, mi okozhatta a Gripen-baleseteket

Elkészült a Magyar Honvédség idén májusban és júniusban történt repülőbaleseteinek körülményeit feltáró honvédelmi minisztériumi (HM) vizsgálóbizottság jelentése - közölte a szaktárca.

hvg.hu Itthon

Angol gép miatt riasztották a magyar Gripeneket

Úgy haladt át a cseh, majd a szlovák légtéren egy angol felségjelzésű Boeing 757-es utasszállító, hogy nem lépett kapcsolatba az ottani civil légi irányítással. Emiatt riasztottak itthon két Gripent – írja a Velvet. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy bevetették a vadászgépeket.

Szekeres Szabolcs Itthon

„Ez nem légierő, ez légi erőlködés” – Hullanak a vadászgépek

Sorra esnek le a Magyar Légierő gépei, az elmúlt igen rövid időszakban három „repesemény” is történt, szerencsére egyik sem végződött tragédiával, bár két esetben súlyosan sérültek a pilóták. A balesetek okai egyelőre nem nyilvánosak, vannak, akik szerint a honvédség leplezni kívánja az esetek részleteit. A hvg.hu – katonai forrásokból – izgalmas részletekhez jutott hozzá.

hvg.hu Itthon

Kétszer riasztották a magyar Gripeneket

Kétszer is riasztották Szlovénia légterébe a magyar Gripeneket, amelyek az olasz gépekkel közösen látják el a szomszédos ország légterének védelmét.

MTI Itthon

Lehet, hogy csak egy magyar Gripent kell majd pótolni

Az elsődleges szakértői vélemények alapján a honvédelmi tárca abban bízik, hogy a Kecskeméten futóműhiba miatt megsérült Gripen vadászrepülő javítható, így csak a korábban Csehországban balesetet szenvedett, teljes mértékben javíthatatlan gép pótlásáról kell gondoskodniuk – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter.

MTI Itthon

Jön a Gripen-vizsgálóbizottság

Vizsgálóbizottságot hozott létre a honvédelmi tárca a Gripen-balesetek ügyében, a testületnek július 31-ig kell jelentést tennie a balesetek lehetséges kiváltó okairól - jelentette be a honvédelmi miniszter az M1-en.

hvg.hu Világ

Index: A pilóta okozhatta a csehországi Gripen-balesetet

Egyértelműen a pilóta hibája okozta a magyar Gripen vadászgép csehországi balesetét – az Index szerint ezt állapította meg a Magyar Honvédség vizsgálata. A lap úgy tudja, hogy a repülőn nem találtak olyan technikai hibát, amely a balesetet okozhatta volna.

hvg.hu Itthon

Svédek jöhetnek Kecskemétre megjavítani a Gripent

Elvégezték a szerdán balesetet szenvedett Gripen vadászgép elsődleges szemrevételezését a gyártó svéd Saab cég szakemberei - írta a Magyar Nemzet, amely szerint svéd szakemberekre lehet szükség a javításhoz is Kecskeméten.

MTI Itthon

Kovács Zoltán a bevándorlásról: "nem a magyar kormány csinált ügyet ebből"

A kormányszóvivő szerint a politikai erők Európa-szerte azt mondják, hogy a bevándorlási helyzetet rendbe kell tenni, a magyarországi ellenzéki pártok viszont valójában nem mondanak semmit. Kovács Zoltán a köztévében arról is beszélt, hogy a jövő szerdai kormányülésre várják a honvédelmi miniszter jelentését az elmúlt egy hónap során történt Gripen-balesetekről.

MTI Itthon

Kitüntették a Gripenből katapultáló magyar őrnagyot

A Honvédelmi Minisztérium szerint Kádár Sándor pilóta "példás helytállással megmentette" a magyar légierő vadászrepülőgépét, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Az őrnagyot Budapesten, a Honvédkórházban kezelik, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de állapota stabil.

1
5 6 7 8 9
12
Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Külföldi luxusingatlanokba is átkerült pénz az MNB alapítványából

Külföldi luxusingatlanokba is átkerült pénz az MNB alapítványából

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

MNB: Magyarország „szembeszeles környezetben” van, kamatcsökkentésről immár szó sincs

MNB: Magyarország „szembeszeles környezetben” van, kamatcsökkentésről immár szó sincs

Kínai autókat is gyártanának az európai Volkswagen-üzemekben?

Kínai autókat is gyártanának az európai Volkswagen-üzemekben?

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Ittasan szlalomozott egy kombájnos, letarolt egy telefonpóznát – videó

Újra beállítják a Végítélet óráját, ez befolyásolhatja a tudósok döntését

Újra beállítják a Végítélet óráját, ez befolyásolhatja a tudósok döntését

Schadl György 30 milliót fizetne, hogy visszakapja autóit, repülőjét és ékszereit

Schadl György 30 milliót fizetne, hogy visszakapja autóit, repülőjét és ékszereit

A címlapról ajánljuk