Most egy cikkcakkos győri járdán nevet az internet
Egy vízelvezető és egy villanyoszlop állt a járda útjában, ez lett az eredménye.
Egy vízelvezető és egy villanyoszlop állt a járda útjában, ez lett az eredménye.
A vállalkozók a jelek szerint szívesebben támogatják a miniszterelnök köréhez tartozó felcsúti fociklubot, mint a többszörös győztes győri női kézilabda csapatot.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség négy bűncselekmény elkövetésével vádolja azt a két 16 éves fiatalt, akik tavaly ősszel megkéseltek egy hajléktalan férfit Győrben.
Soltvadkertben egy házban, Győrben egy mezőgazdasági épületben égett benn egy ember.
A gyilkosságért első fokon elítélt férfi 13 évvel az emberölés után bukott le, miután egy lopás miatt vett DNS-mintája megegyezett azzal, amit áldozata testén találtak. Az utolsó szó jogán azt mondta, hogy megbánta, amit tett, de állítása szerint nem tudja, miért fojtotta meg a 22 éves nőt.
Ha valami olyan keresett hiánycikk, mint egy erős Tesla villanyautó, akkor annak alaposan meg lehet kérni az árát.
Egy 28 éves részeg férfi zavart meg márciusban egy testnevelésórát Győrben. A tanár kétszer is földre vitte, majd a támadó egy 81 éves nőbe is belekötött az utcán.
A győri rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást egy 45 éves tatabányai férfival szemben, aki közlekedési balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Ilyen kevés hengerrel eddig még nem gyártottak motort a négykarikás gyártó hazai üzemében.
A Google ma bejelentette, hogy megkezdik a Street View, vagyis az Utcakép funkcióinak frissítését Magyarországon, melynek célja, hogy a Google Térkép naprakész legyen. A Google autói május 16-án indulnak el a magyarországi utakon, hogy a korábban kihagyott régiókról fényképeket gyűjtsenek, valamint, hogy a meglévő helyszínekről készített felvételeket frissítsék.
Rongálás, garázdaság és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt nyomoztak két huszonéves fiatal ellen.
Több ezer köbméter hulladék kapott lángra, egyelőre nem tudni, miért. Az oltás várhatóan sokáig tart.
A korábbi kávézójuk kudarca után nem vágtak bele új vállalkozásba, most a lakásaik bérbeadásából élnek.
Bányai Sándorék lakása szombaton égett le Győrben.
Ez a TT pillanatok alatt bebizonyítja, hogy nem egy divatos női kis sportkocsi, hanem egy kőkemény utcai versenyautó, aminél talán csak a kilőtt puskagolyó hasít jobban a levegőben. Nem mellesleg Győrben gyártják.
A személyi sérüléssel járó baleset a Budapest felé vezető oldalon történt.
A kilencedik emeleti erkélyről kellett kimenekíteni egy embert.
Két diák hozzáfért az egyik győri iskolába szombaton demonstrációs céllal bevitt könnygázpuskához – a rendőrség pályaorientációs napot tartott. Sikerült megtölteni és elsütni is, a rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz. Négy gyerek sérült meg.
Mind a négyük eltűnéséhez egy győri vállalkozónak lehet köze, akit emberölés gyanújával letartóztattak.