Görög választások: 133-136 mandátumot vihet el a Sziriza a 300-ból
A To Vima napilap szerint Alexisz Ciprasz radikális baloldali pártja 133-136 mandátumra számíthat, ami kevés az egyedüli kormányzáshoz.
A To Vima napilap szerint Alexisz Ciprasz radikális baloldali pártja 133-136 mandátumra számíthat, ami kevés az egyedüli kormányzáshoz.
Előrejelzések szerint a vasárnapi előrehozott választásokon ismét a Sziriza futhat be győztesként, de jóval kisebb felhatalmazással, mint korábban. Emiatt a jövő héten nehéz koalíciós tárgyalások kezdődhetnek.
Ugyan egyelőre csak a 2015-ös második negyedévi migrációs menekültadatokat tette közzé az Eurostat, de kiderül belőle, hogy ez alatt az időszak alatt Görögország összesen 2865 menedékkérőt regisztrált. A legtöbben Németországban kértek menedéket, a második helyen Magyarország áll. Horvátország ebben a tavaszi-nyári időszakban összesen 25 menekülttet regisztrált.
A görög külügyminisztérium közölte: Athén nem tudja megérteni a magyar tisztségviselők Görögország elleni kirohanását, és a magyar biztonsági erők menekültekkel, köztük gyerekekkel szembeni - az ENSZ főtitkára szerint "elfogadhatatlan" - viselkedését.
A Bayern a görög Olimpiakosz csapatával mérkőzött meg a labdarúgó Bajnokok Ligája F csoportjának első fordulójában, amikor a Karaiskakisz Stadionban a meccs kezdete előtt egy órával balhé tört ki a németek szektorában. A görög rendőrség közbelépett, aminek ez lett az eredménye:
Görögország megerősítette szerdán a rendőri jelenlétet a Törökországgal közös szárazföldi határán, hogy megakadályozza a menekültek tömeges beáramlását.
Menekülteket szállító hajó süllyedt el az Égei-tengeren, Törökország és Görögország között.
Egy héttel a parlamenti választások előtt fej szinte hajszálra azonos a két legnagyobb párt népszerűségi mutatója.
A görög statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint júniusban 25,2 százalékra emelkedett a szezonális hatásokkal iigazított munkanélküliségi arány, ami a májusi adtok növekedését jelenti.
Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója szerint ez lehet az oka annak, amiért az EU nem kéri Görögországon számon az ott belépő menekültek regisztrálását.
Görögország humanitárius segélyt kért hétfőn az Európai Uniótól a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsok miatt.
Miközben az európai politikai hangulat fokozódik, az elkeseredett és reménykedő migránsok egyre növekvő tömegben érkeznek Görögországba. Csak a mai napon 4000-en érkeznek a kontinensre Leszbosz szigetéről abban bízva, hogy onnan már könnyebb úton juthatnak el Németországba vagy Angliába - útjuk Magyarországon keresztül vezet.
Több ezer menekült érkezett egy görög komphajón Pireuszba. A bevándorlók a görög-macedón határ felé tartanak, hogy Macedóniában vonatra szállva Szerbiába utazzanak tovább. Az Égei-tenger keleti medencéjének görög szigetein kaotikus állapotok uralkodnak: elsősorban Lérosz, Kósz, Leszbosz, Kalimnosz, Számosz és Agatoniszi szigeteket érinti a menekültválság.
Nem csak részleges elengedés, de az átalakítás valamely formája is finanszírozhatóvá teheti a jelenleg kezelhetetlen nagyságú görög adósságot - nyilatkozta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a hétvégén a svájci Le Temps lapnak.
Holtan találtak egy 17 éves migránst szombaton egy embercsempészhajón, amely a török tengeri határ közvetlen közelében lévő Szími görög sziget felé közeledett, és amelynek legénysége összetűzésbe keveredett a görög parti őrséggel. A fiú egyelőre tisztázatlan körülmények között, feltehetőleg lőfegyvertől halt meg - közölték a hatóságok.
Vassziliki Tanu, a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett Görögország új miniszterelnöke Alexisz Ciprasz lemondása után – a hatvanöt éves Tanu az ország első női kormányfője, akinek a szeptemberi előrehozott választásokat kell előkészítenie átmeneti kormányával.
Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) bejelentette, hogy "gyermekbarát zónát" létesített a görög-macedón határ közelében a kiskorú háborús menekültek megsegítésére.
Valószínűleg női miniszterelnöke lesz Görögországnak. Az értesülés az athéni államfői hivatalból szivárgott ki szerdán.
Az Európai Unió határvédelmi támogató ügynöksége nem kapta meg az operációs hozzájárulásokat, azaz elegendő számú repülőgépet és hajót, de főleg határőröket, akik regisztrálnák a szigetek külső határaira érkező migránsokat.
A mükénéi civilizáció korában épült palota maradványait tárták fel görög régészek a dél-görögországi Spárta közelében.