Lázár János már májusban új HÉV-szerelvényeket ígérgetett, de a közbeszerzés még meg sem jelent
Az építési és közlekedési miniszter most emelte a tétet: a májusi 18 helyett most 54 új szerelvényt ígért.
Az építési és közlekedési miniszter most emelte a tétet: a májusi 18 helyett most 54 új szerelvényt ígért.
Kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
Fizetni nem kell, de jó, ha van nálunk jegy vagy bérlet.
Az utasok pótlóbusszal közlekedhetnek az érintett szakaszon.
Azért egy kis brüsszelezés is belefért pluszban.
Lázár János még februárban ígérte meg, hogy megvizsgálja, hogyan tehetné biztonságosabbá a munkát a vasutasok számára.
A szolnoki üzemét a közelmúltban bővítő svájci cég a GYSEV-vel már meg is egyezett, de ambíciói Délkelet-Ázsiáig érnek.
Nem kell a büntetéstől tartani, ha véletlenül az iskolában maradtak a bérletek.
A szentendrei HÉV vonalon, a Vasút sor melletti szakasznál történt az eset.
Próbafutam után már vitték is vissza a kocsiszínbe, mert még van mit toldozni rajta.
A közlemény szerint január 2-án és 3-án az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.
A járművek 60 év szolgálat után nyugdíjba mennek, de a társaság most négyet felújít és ismét hadrendbe állít.
Még vizsgálni is bonyolult, pontosan hol, hogyan és mikor lennének bevethetők hannoveri villamosok a HÉV-vonalakon.
„Tán ürgebőrbe bújt békaemberek vitték el a másik három kocsit?” – kérdezi Vitézy Dávid.
Ágh Attila azt ígérte, hogy a kormány megfelelő forrásokat biztosít.
Kerepesen bukkantak a tolvaj nyomára.
Egy ilyen volumenű járműbeszerzés legalább 3-4 éves folyamat, és a hozzá szükséges infrastruktúrafejlesztés is sok milliárdos tétel.
A HÉV-ek jövőre is ugyanolyan menetrend szerint, azaz ugyanolyan gyakran és kapacitással fognak közlekedni, mint idén – közölte a MÁV-csoport. A HÉV-ekért felelős állami társaság vezérigazgatója egy hétfő reggel megjelent interjúban még azt mondta, nincs döntés az ügyben.
Hársfatea volt, Lázár János és a MÁV vezére nem. Nemcsak ők, a fideszes tagok sem mentek el a főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésére. Vitézy Dávid nyílt frontot vállal a kormánnyal, ebben pedig úgy fest, partnere a Tisza és a Párbeszéd, valamint a BKK és a BKV, sőt, még a civilek is.
A HÉV-járművásárlással és a járatritkítással kapcsolatos kommunikációban is ellentmondást talált Vitézy Dávid.