#HVIM













Toroczkai: nincs közünk a temerini incidenshez
 

Toroczkai: nincs közünk a temerini incidenshez

Évek óta nincs jelen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Szerbiában, így a szervezetnek semmi köze a Temerinben történt incidenshez - közölte a HVIM elnöke szerdán az MTI-vel. Toroczkai László azt mondta, hogy a szerb média évek óta hazudozik a szervezetről, és a helyreigazításokat sem közli.

MTI MTI

Napokon belül vádat emelnek Toroczkai ellen
 

Napokon belül vádat emelnek Toroczkai ellen

Megtörtént az iratismertetés, így várhatóan napokon belül vádemelési javaslattal lezárja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a kényszerítés gyanújával indított nyomozást Toroczkai László ügyében - írta a Népszabadság csütörtöki számában.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság

Visszautasítja Toroczkai állításait a Szegedi Törvényszék
 

Visszautasítja Toroczkai állításait a Szegedi Törvényszék

A Szegedi Törvényszék – mint a Csongrád Megyei Bíróság jogutódja – a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) bírósági nyilvántartásának módosítása iránti ügyében bármikor, bármilyen politikai megrendelésre, illetve politikai elfogultsággal járt volna el - közölte Cseh Attila szóvivő.

MTI MTI

Felfüggesztett börtön a Hatvannégy vármegyés elnöknek
 

Felfüggesztett börtön a Hatvannégy vármegyés elnöknek

Jogerősen két év - öt esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta hivatalos személy elleni, társtettesként elkövetett erőszak bűntette miatt a Csongrád Megyei Bíróság hétfőn Túri Csabát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnökét.

MTI MTI


Magyar barátja volt a norvég mészárosnak
 

Magyar barátja volt a norvég mészárosnak

Egy Norvégiában élő magyar származású férfi volt a legjobb barátja Anders Behring Breiviknek, a 93 halálos áldozatot követelő norvégiai terrortámadások elkövetőjének - derül ki az internetre felkerült naplójából. Breivik Budapesten is járt.

hvg.hu hvg.hu

Négy év börtönt kapott a Hatvannégy Vármegye makói vezetője
 

Négy év börtönt kapott a Hatvannégy Vármegye makói vezetője

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a makói városi bíróság T. Cs.-t, akiről úgy tudni, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi vezetője. T. Cs.-t és két társát hivatalos személy ellen társtettesként elkövetett erőszak miatt ítélte el a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

delmagyar.hu delmagyar.hu