Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az esemény még a Facebooknak is sok volt, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak korábban nem.
Visszavonta a kormány a támogatást a Felvidéki Magyar Sziget fesztiváltól – számol be a Politico. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által rendezett fesztivál évről évre szélsőjobboldali találkozóhelynek számít, olyannyira, hogy az esemény Facebook-oldalát a közösségi portál is törölte – írja a brüsszeli portál.
Mint emlékeztetnek, arról először a pozsonyi Új Szó számolt be, hogy a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság ehhez képest támogatást is nyújt a fesztiválnak, ahol Raffay Ernő és Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke, a HVIM alapítója is beszédet tart.
A Politico meg is kereste ezzel kapcsolatban a kormányzatot, ahonnan azonban azt a választ kapták: a Miniszterelnökség utasította a Bethlen Gábor Alapkezelőt, hogy vonja vissza a támogatásról szóló döntését. A 24.hu az alapkezelő honlapján szereplő dokumentum alapján azt írja, a támogatás összege félmillió forint lett volna, a kedvezményezett pedig a Csallóköztárnokon bejegyzett HVIM Polgári Társulás, a fesztivál szervezője.
(Politico)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Kisebb sokkal és kevesebb költéssel jár az iskolakezdés Finnországban, és a magyar rendszertől eltérően a szülőket meg a gyerekeket is felnőttként kezelik a tanárok. Hogy ez jobb vagy rosszabb annál, amit mi megszoktunk? Mérleget vontunk.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.