Egy verekedés során megrongálták a pár hónapja átadott liftet a Határ úti aluljárónál, hetekig tarthat a helyreállítás
Az aluljáró felújítása nemsokára befejeződik, akkor egy második lift is üzembe áll majd, addig azonban csak a lépcső használható.
Az aluljáró felújítása nemsokára befejeződik, akkor egy második lift is üzembe áll majd, addig azonban csak a lépcső használható.
A balesetben egy ember halt meg, egy súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg.
A támadó ellen most emeltek vádat, a tárgyalást a börtönben várja, ahova egy másik ügy miatt került.
Öt kamasz a baleset után gyalog menekült a rendőrök elől.
A Nagyvárad tér és a Határ út között festenek fel buszsávot, de egyelőre még mehetnek benne az autósok.
A baleset a Határ út és Kőbánya-Kispest között történt, mindkét irányba torlódásra kell számítani.
A IX. kerületben, a Határ út közelében történt a baleset.
A fiatal megkergette, fenyegette azokat, akik nem adtak pénzt neki.
A 19 éves T. Gábor egy olyan férfit vert meg, aki egy nő védelmére kelt egy buszon.
A két fiatalember egy pótlóbuszon támadta le a nőt, a segítségére siető férfit a Határ úti aluljáróban verték meg. A rendőrség keresi az elkövetőket.