A parlamentet is otthagyja a Jobbikból kilépett képviselő
Hegedűs Lorántné várhatóan március végéig marad a parlamentben.
Hegedűs Lorántné várhatóan március végéig marad a parlamentben.
Hegedűs Lorántné kilépésére reagálva megszólalt Toroczkai László, és egyértelművé tette, nem fogadják be ezentúl a Jobbikból kilépőket.
Kilépett a Jobbikból és annak országgyűlési frakciójából Hegedűs Lorántné.
Költségvetési csalás gyanújával nyomoznak egy Tamásiban lebonyolított európai uniós projekt ügyében, amelynek célja a szegénységben élők helyzetének javítása volt – közölte Hegedűs Lórántné, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A Jobbik szerint a kormány részrehajló a szerencsejátékkal összefüggő törvényalkotásban.
Az Új Magyar Gárda a meghirdetett időpont helyett már délelőtt felsorakozott a Kossuth-téren. A Jobbik fogadta az anyaföldet hordozó egyenruhásokat, amit leraktak a Hazatérés Templománál.
A fémkereskedelem államosítására nyújtott be törvényjavaslatot a Jobbik az Országgyűlésnek - jelentette be az egyik előterjesztő, Sneider Tamás csütörtökön Budapesten.
A Jobbik az ügyészséghez fordul a dunaújvárosi erőművekre kötött előnytelen szerződések ügyében – mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője.
A Jobbik szerint az új önkormányzati törvényre vonatkozó kormányzati koncepció a kétezer fő alatti falvakban magukat az önkormányzatokat számolja fel.
A Jobbik szerint a Főtáv számtalan törvénytelen költséget is beleépít a távhődíjba, így a mintegy 200 ezer fővárosi távhővel ellátott lakás fogyasztói évente több milliárd forintot fizetnek ki indokolatlanul.