Kimondta a bíróság: Kósa Lajos megsértette a csengeri örökösnő jó hírnevét
A kormánypárti politikus azt állította, hogy P. Máriát korábban már csalásért elítélték.
A kormánypárti politikus azt állította, hogy P. Máriát korábban már csalásért elítélték.
Egy 2014 óta folyó vita ért véget az Alkotmánybíróságon: Simon Miklós Fidesz-képviselő panaszát érdemi vizsgálat nélkül visszautasították.
Szintén a rossz fogvatartási körülmények miatt.
A fideszes politikus meghallgatását is indítványozta a kedden hazahozott Sz. Gáborné ügyvédje.
Budai Gyula panaszolta be a Budapesti Ügyvédi Kamaránál korábban Helmeczy Lászlót, mert szerinte ügyvédként politikai tevékenységet folytatott a Kósa-ügyben. A kamara határozata után a fideszes politikus úgy látta: a haveri kutyák kimentették a kamarában Helmeczy Lászlót.
A "csengeri háztartásbeli" ügyvédje, Helmeczy László olyan, eddig nem ismert okiratról beszélt, amely Kósa Lajost még érzékenyebben érintheti.
Ügyvédje árulta el, hogy külföldre utazott gyógyulni Szabó Gáborné.
Helmeczy László szerint Welsz Tamás esetét Simon Gábor ügyével együtt politikailag időzítették, és alapos a gyanú, hogy nyomozásra vonatkozó szabályok megsértésével járt el a hatóság. A baloldali képviselőjelölt egyenesen Polt Péterhez fordult.
Állatkínzás miatt ismeretlen tettes ellen fogalmazott meg feljelentést Helmeczy László ügyvéd, a nyírbátori székhelyű, 6-os számú választókerület Együtt–PM színeiben induló jelöltje – számol be a Népszabadság.
Volt fideszes politikusokat indít az Együtt-PM szövetség az MSZP-vel közösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két választókerületében a 2014-es országgyűlési választáson – jelentette be Bajnai Gordon, a szervezet vezetője Nyíregyházán.
Másodfokon is pert nyer a Hír Tv "drogügye" miatt indított büntetőperben Helmeczy László. A Fővárosi Bíróság (FB) helybenhagyta a tavaly novemberi ítéletet. Akkor Helmeczyt bűncselekmény hiányában mentették fel - írja a Népszava.
Összesen öt sajtóterméket és Helmeczy Lászlót is beperli Rákay Philip, mert súlyosan megsértették a becsületét és jó hírnévhez való jogát. A személyiségi jogi perben nem vagyoni kártérítést is kér.
Bűncselekmény hiányában felmentették Helmeczy Lászlót a Hír Tv „drogügye” miatt indított büntetőperben – írta közleményében az ügyvéd a Népszavának.