Meghackelte az Anonymous az ELTE BTK HÖK oldalait
Az Anonymous tette elérhetetlenné az ELTE BTK HÖK oldalának egyes részeit - közölte az Anonymous Operation Hungary az Eduline-nal.
Az Anonymous tette elérhetetlenné az ELTE BTK HÖK oldalának egyes részeit - közölte az Anonymous Operation Hungary az Eduline-nal.
A Fidesz frakcióvezetője szerint ha igaz, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új diákokat, akkor alaposan ki kell vizsgálni az ügyet, amely egyébként megkérdőjelezi a diákszervezetek működését is.
A gólyatáborba jelentkező ELTE-hallgatók vélt származásáról vagy érdeklődési köréről összeállított HÖK-ös listát gyaníthatóan a személyes kapcsolatok és a közösségi oldalakon fellelhető profilok alapján állították össze. A Facebookon közzétett információkkal nem csak az efféle, rosszhiszemű felhasználók miatt érdemes óvatosan bánnunk, hanem akkor is, ha állást keresünk.
Az Együtt 2014 szerint a ma érvényes HÖK-rendszer megbukott, a hallgatói önkormányzati rendszert alapjaiban kell megújítani, mert a visszaélések révén tehetséges fiatalok jövőjét teheti tönkre.
Néhány könyv a HÖK-ös kádereknek, amelyek segítségével végre elveszíthetik a szüzességüket.
A Jobbik nem foglalkozik az ELTE bölcsészkara hallgatói önkormányzatának "állítólagos" belügyeivel, de elítéli a faji, vagy etnikai alapon történő listázást - mondta kérdésre válaszolva szerdai sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője.
Már letölthető az a lista, amelyet az ELTE Bölcsészkar Hallgatói Önkormányzata vezetett a gólyákról. Mivel a listában ezúttal a személyes adatok is szerepelnek, adatvédelmi megfontolásból a linket nem tesszük közzé.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) minden információt az adatigénylő rendelkezésre bocsátott, kivéve a törvény által védett személyes adatokat - reagált az intézmény rektorhelyettese a Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi döntésére. Egy diák és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azért perli az ELTE-t, hogy adja ki a jogi kari HÖK gazdálkodási adatait, például a jutalomkeret felosztását.
Az MSZP szóvivője arra kéri az ELTE vezetését, tisztázza, hogy a bölcsészkar hallgatói önkormányzata (HÖK) valóban listázta-e a diákokat. Török Zsolt az MTI-nek kedden küldött közleményében felszólította Klinghammer István leendő felsőoktatási államtitkárt, az ELTE korábbi rektorát, hogy nyilvánítson véleményt az ügyről.
Világnézetük, pártszimpátiájuk, vélt származásuk és felekezeti hátterük szerint listázta a gólyatáborba jelentkezőket az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata (HÖK) - adta hírül az atv.hu. A listán betűkódok jelölték a származást.
Az ELTE BTK egyetemfoglalóinak fóruma elítéli, hogy Garbai Ádám HÖK-elnök a hallgatók érdekeire hivatkozva közvetve kéri az egyetem rektorát, hogy oktatókat bocsásson el a karról. Szerintük a forráskivonások miatt kiéleződött helyzetben ez mind szakmai, mind morális szempontból elfogadhatatlan.
Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem EHÖK (egyetemi hallgatói önkormányzat) elnöke és egyben a szegedi bölcsészkar Hallgatói Önkormányzatának elnöke saját magát javasolta HÖK-elnöknek, majd el is fogadta a jelölést - írja az Átlátszó.hu.
Az MSZP kész feljelentést tenni a sajtóban megjelent hallgatói listák ügyében az összes illetékes hatóságnál - közölte Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján.
Újabb egyetemi lista szivárgott ki: az Eduline szerkesztőségébe eljuttatott hallgatói lista a Semmelweis Egyetem Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület tagjairól tartalmaz személyes adatokat, telefonszámokat, email-címeket, valamint olyan jelzőket, mint: „megint egy teljesen nulla csaj”, „rusnya egérarcú”, „hátulról dugható”.
Papírcetlikre írtuk az ELTE BTK HÖK-listán szereplő minősítéseket, majd arra kértük a Hallgatói Hálózat aktivistáit, húzzanak ki egyet közülük. Arra voltunk kíváncsiak, szerintük illik-e rájuk a jelző, s mi a véleményük a diákokra aggatott jelzőkről.
"Bennünket, tanulni vágyó ELTE BTK-s hallgatókat a tanuláshoz való jogainkban sértenek meg ELTE-s közalkalmazottak, akiknek mint az ELTE felelős vezetője Ön a munkáltatója" - írta az egyetem rektorának a bölcsészkar HÖK-elnöke. Garbai Ádám szerint az ELTE-s oktatók jelenlétükkel és hozzászólásaikkal tovább bátorítják a jogsértőket, rombolják az egyetem rendjét.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) be kíván avatkozni abba a perbe, amelyet egy diák indított azért, hogy megtudja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzatának költségvetéséből kik és mennyi tiszteletdíjat, jutalmat kaptak - közölte a hatóság elnöke egy hétfői, más témában tartott konferencia után.
Hiányosságok és pontatlanságok miatt utasította el a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak az ELTE-s diáknak a keresetlevelét, aki azt próbálta kideríteni, ki részesül a hallgatói önkormányzat havi csaknem 800 ezer forintos jutalomkeretéből - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.