Előrendelhető az Intel egyedülálló, térben látó okostelefonja
Két évvel ezelőtt még csak kevesen sejtették, hova vezet a Project Tango fejlesztés, mára viszont már megjelentek a lehetőségeit kamatoztató okostelefonok.
Két évvel ezelőtt még csak kevesen sejtették, hova vezet a Project Tango fejlesztés, mára viszont már megjelentek a lehetőségeit kamatoztató okostelefonok.
Nem az életkor és az abból sokszor következő tapasztalat, hanem a tehetség számít a legnagyobb tech cégeknél.
Ritka az egyetértés egy iparág konkurens szereplői között, kivéve, ha maga az iparág van veszélyben. Valami ilyesmiről van szó az alábbi kampány esetében is.
A legnagyobb fogyasztói elektronikai rendezvényt szervező CEA bejelentette, milyen előadások várhatóak a 2016-os CES-en. Gondolatébresztőnek szánt prezentációjával az Intel ügyvezetője, Brian Krzanich indítja a 0. napot.
Hamarosan megismerheti a világ az Intel új Skylake processzorait, amelyek jelentős teljesítményjavulást hozhatnak az asztali gépekbe és a notebookokba.
Az Intel és a Micron által fejlesztett, már tömeggyártás alatt lévő 3D XPoint technológia egy teljesen új típusú, nem felejtő memóriatípus. Még az egyébként sem lassú SSD-meghajtókban használatos NAND flashmemóriáknál is ezerszer gyorsabb, és ezerszer strapabíróbb is.
Még januárban, a CES-en mutatta be az Intel zsebben is elférő PC-jét, és most itt az ubuntus változat.
Véget ért az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos tehetségkutató versenye, amelyen évről évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat, az idén Magyarországot Rozsnyik Szabolcs képviselte.
Évek vagy évtizedek távlatából nagyon megmosolyogtató, hogy egyes technológiai nagyágyúk logója milyen egyszerű, de egy-két esetben inkább gagyi volt induláskor vagy újratervezés után. Nézze csak!
Habár kivételek nyilván bőven vannak, az orvosok kézírása legendásan olvashatatlan. Ez ihlette meg az Absurdoodles alkotóit: milyen lenne, ha az orvosok tervezték volna néhány tech vállalat és márka logóját? Azt éppen nem állítjuk, hogy felismerhetetlenek lennének, de hogy nem mindig a szövegből lehet rájönni az eredetire, az biztos.
Az Intel nem tudja felvásárolni az Altera lapkagyártót.
Jelentős mértékben növekszik majd az SSD-k és egyéb flashmemóriák tárolókapacitása, a jelenlegiek ára pedig komolyan csökkenhet. A Toshiba egy éven belül, míg az Intel még idén piacra dobná legújabb termékét.
A Google egyik részlege a moduláris mobil után az összelegózható okosórán is dolgozik. A szíj részeinek cseréjével olyan funkciókkal láthatjuk el az órát, amilyenekhez épp kedvünk van.
Egy egészen parányi PC-t mutatott be az Intel Las Vegasban, a CES-en. Az ára igen kedvező, és akár „okostévévé” is változtathatjuk vele hagyományos televíziónkat.
Szemléletváltás várható a felhasználók és az informatikai iparágban dolgozók terén is az Intel szerint. A női felhasználókhoz a divatmárkák oldaláról közelít a vállalat, saját szervezetét pedig hozzáigazítja a társadalomhoz.
Az Intel Stephen Hawking professzorral közösen bemutatta új, a professzor által évtizedek óta használt rendszernél sokkal korszerűbb kommunikációs platformját, hozzásegítve a tudóst ahhoz, hogy a külvilággal könnyebben és hatékonyabban tudjon kommunikálni. A személyre szabható platform jövő év januárjától a kutatók és a technológiai világ számára is nyílt és hozzáférhető lesz.
Több százezer dollárral, azaz sok tízmillió forinttal szállt be egy 13 éves amerikai fiú ötletének megvalósításába az Intel.
Története legnagyobb külföldi befektetése kezdődik a számítógépes és mobilpiaci chipgyártónál. Az Intel 6 milliárd dolláros befektetéssel (ultra)modernizálja az izraeli gyárait – írta meg a HWSW.hu.
Megtaláltuk a tökéletes munkahelyet, legalábbis geekeknek. Dél-Amerikában van és mivel 204 százalékkal nő évente a cég bevétele, folyamatos a terjeszkedés, így a munkaerő-felvétel is.
Nagyjából 40 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az Intel számítógépes chipgyártó nyeresége 2014 második negyedévében a jó vállalati kereslet miatt. Az Intel nettó profitja 2 milliárd dollárról 2,8 milliárd dollárra ugrott, a részvényenkénti nyereség 39 centről 55 centre emelkedett. Az összesített bevétel 8 százalékos növekedés után 13,83 milliárd dollár lett.