Dolgozói harmadát elküldi az Intel, mélyül a cég válsága
Drámai leépítésbe kezd az Intel, egyúttal több terjeszkedési tervét is áthúzza a chipgyártó.
Drámai leépítésbe kezd az Intel, egyúttal több terjeszkedési tervét is áthúzza a chipgyártó.
Őszinte és kemény szavak hagyták el az Intel vezérigazgatójának száját. Egy, az Intel alkalmazottaival folytatott beszélgetésben sötét napokat említett, amelyek a cégre várnak, vagy talán már el is érték az egykor jobb napokat látott vállalatot.
Miközben a hivatalos vámadatok szerint 95 százalékkal visszaesett Oroszországban az Intel chipjeinek importja (működnek a szankciók), a processzorszállítások állítólag nemhogy visszaestek, hanem még növekedtek is (mégsem működnek a szankciók). A magyarázat a kerülőutakban keresendő.
Nagy előrelépés várható a modern félvezetőgyártás területén, ha elindul az Intel A18-as, illetve a TSMC N2-es gyártástechnológiája. Mindkét cég azt állítja, az ő megoldása az igazán nyerő, azonban az igazság ezúttal is valahol félúton van, arról nem is beszélve, hogy valójában mások a céljaik.
A Broadcom a tervezéssel, a TSMC a gyártással foglalkozó részlegért jelentkezett be, a két lehetséges vevő a hírek szerint ugyanakkor nem dolgozik közös üzleten.
Kemény szavakat fogalmazott meg az Intellel kapcsolatban a konkurens tajvani TSMC chipgyártó alapítója, szerinte nem elég, hogy az amerikai vállalatnak nincsen vezére, de még megfelelő stratégia híján is van. Még tanáccsal is szolgál, amit lehet, hogy érdemes lenne majd megfogadnia az új vezérigazgatónak.
Jó pár amerikai chipgyártót érinthet negatívan az amerikai vámjavaslat Kína irányába. Pontosabban nem is maga a javaslat, hanem a válaszul hozott kínai intézkedés.
December 1-je óta már nem Pat Gelsinger az Intel vezérigazgatója, aki négy éven át vezette a vállalatot. A cég már castingolja az új vezetőt.
Nem éppen mostanában éli legjobb napjait az Intel, ezért minden dollárt megfogna. Jövedelmezőségének egyik kulcsa lehet, ha valamennyire kiszabadul a TSMC szorításából.
Amerika évek óta nemzetbiztonsági kockázatot emleget kínai vállalatokkal és termékekkel kapcsolatban. Ezúttal viszont Kína támad, és az Intel processzorainak vizsgálatát kéri chiphibákra és nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva.
Nem tévedés: majdnem öt nap kell ahhoz, hogy bootoljon a Linux. Igaz, nem akármilyen számítógépen, hanem egy olyanon, amelynek a lelke egy „ősrégi” Intel processzor. A különleges kísérletbe egy igencsak türelmes programozó vágott bele.
Megszünteti a probléma gyökerét – ezt ígéri az a BIOS-frissítés, ami rövidesen a legtöbb 13–14. generációs Intel lapkához befut. Azonban, ha már önnél is hibásan működik a processzor, ez sem lesz gyógyír.
Miközben a minél nagyobb képernyőfrissítési frekvencia akár komoly érv is lehet egy készülék mellett, egy fejlesztés éppen hogy leviszi ezt az értéket az energiatakarékosság jegyében. A legszebb az egészben, hogy mindez dinamikusan történik, így nem jár a képminőség észrevehető romlásával.
Nagy csapás érte az Intel gyártási üzletágát (amit ma Intel Foundry néven emlegetnek) még 2020-ban: körülbelül 30 milliárd dollártól esett el csak azért, mert a Sony nem mellette tette le a voksát.
Az egyik amerikai chipgyártó az elmúlt napokban felvásárlási szándékkal felkereste a másikat. Ha a lapértesülésből végül üzlet köttetik, azzal egy ikonikus vállalat neve tűnhet el a palettáról.
Fájdalmas átalakulással keresi a kiutat a gödörből a személyi számítógépek aranykorában a chippiacot uraló amerikai Intel, amely az utóbbi időben minden fontos iparági trendről lemaradt.
Az ígéret alapján semmi nem jelent akadályt az Intel új, autókba szánt GPU-jának, mely a fedélzeti rendszerek meghajtása mellett akár a legkomolyabb játékokat is viszi.
Egyes alaplapokhoz már elérhető az Intel processzorok súlyos hibáját megelőző frissítés első bétája, melyet jelen helyzetben erősen ajánlott telepíteni.
Bajban van a világ egyik legismertebb informatikai cége, amely dolgozóinak 15 százalékát kénytelen leépíteni. A riválisok jobban rá tudtak harapni a piaci trendekre, de a piac is átalakulóban van, és nem is biztos, hogy az Intel lesz a vesztese ennek.