Hiba vagy enyhülés Iránban? - már szabad Facebookot használni
Több évnyi tiltás után, úgy tűnik, feloldotta a Facebook és a Twitter blokkolását Irán.
Több évnyi tiltás után, úgy tűnik, feloldotta a Facebook és a Twitter blokkolását Irán.
Haszan Róháni iráni elnök felszólította hétfőn a befolyásos Forradalmi Gárdát, hogy tartsa magát távol a politikától.
Szorosabb együttműködést ígért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram irányítója hétfőn, kevesebb mint két héttel az iráni atomprogramról szóló tárgyalások újabb fordulója előtt.
Kár reménykedni, a héten kétszer is csökkenő benzinár nem tart örökké! Sőt, küszöbön a sokkkoló olajárak kora – írja a Guruló hordó blog.
Irán üdvözli az orosz kezdeményezést, miszerint Damaszkusz helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-készletét - közölte kedden az iráni külügyminisztérium.
Az egyik busznak kilyukadt a kereke, a jármű áttért a szembejövő sávba, majd frontálisan ütközött egy másik busszal. Mindkét jármű kigyulladt. Az iráni a világ egyik legveszélyesebb úthálózata.
Az új iráni elnök, Haszan Róháni elnök Facebook-oldalát minden kormánytag lájkolta. De korai lenne az internet felszabadításáról beszélni: az internet cenzúrázását felügyelő iráni szerv vezetője hétfőn közölte: még nem jött el annak az ideje, hogy feloldják a Facebook blokkolását.
Bírálta a Szíria elleni katonai támadás terveit az iráni külügyminiszter, aki vasárnap kezdett hivatalos látogatást Bagdadban.
Akbar Hásemi Rafszandzsáni volt iráni államfő tagadta szombaton a neki tulajdonított szavakat, amelyekkel állítólag elítélte vegyi fegyverek bevetését "a szíriai hatalom által" saját népe ellen.
Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője megegyezett kollégájával, Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel, hogy ősszel találkoznak - közölte pénteken Michael Mann, Ashton szóvivője.
Irán elítéli "a zsidóknak a nácik általi mészárlását" a második világháborúban – jelentette ki Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, szembehelyezkedve így Mahmúd Ahmadinezsád exelnökkel, aki számos alkalommal vitatta a holokauszt megtörténtét.
Az Egyesült Államok ismét tárgyalásokra szólította fel Iránt az ország vitatott atomprogramjáról.
Az iráni hatóságok szabadon engedtek hat szlovák sárkányrepülőt abból a nyolcból, akit májusban vettek őrizetbe kémkedés gyanújával – jelentette be vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Jeruzsálemben csalódást keltett, hogy Barack Obama amerikai elnök a kongresszus felhatalmazását kérte a Szíria elleni katonai fellépéshez.
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka szombaton figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ha csapást mér Szíriára, az "az országon kívül reakciókat fog kiprovokálni".
Először van női szóvivője az iráni külügyminisztériumnak - jelentette az iszlám köztársaság állami televíziója.
Izrael azonnali lerombolásával fenyegetett az iráni forradalmi gárda parancsnoka, ha az Egyesült Államok katonai támadást intéz Szíria ellen.
Az orosz államfő és az iráni elnök szerint megengedhetetlen a vegyi fegyver alkalmazása, bármelyik fél részéről történjék is.
Előzetesen jóváhagyta az iráni parlament azt a törvényt, amely a kormánytól követeli, hogy indítson pert az Egyesült Államok ellen az iszlám köztársaság demokratikusan megválasztott miniszterelnökét félreállító 1953-as puccs miatt.
Korábbi hírek arról szóltak, hogy a szíriai elnök váratlanul landolt Teheránban családjának és kormányának több tagjával együtt. A teheráni külügyi szóvivő "nevetségesnek" nevezte az értesülést.