#Izrael


Sárdobálás nélküli tartalmas, érdemi szócsatának értékeli a két alelnök vitáját az amerikai sajtó
 

Sárdobálás nélküli tartalmas, érdemi szócsatának értékeli a két alelnök vitáját az amerikai sajtó

Tim Walz és J. D. Vance visszafogott volt és a politikára összpontosított az alelnökjelöltek vitáján, írja a Washington Post. A rendszer lehetséges eróziója aggasztja Hiszi Csin-ping kínai pátvezért, és a vezető uralma után valóban viharos idők jöhetnek Kínára az Economist szerint. Ritkán volt ennyire kedvező a pillanat, hogy bevigyék a döntő ütést Iránnak, állítja a Die Welt.

hvg360 hvg360





A közel-keleti konfliktusban most is az a főszabály, hogy a másik csak az erőből ért
 

A közel-keleti konfliktusban most is az a főszabály, hogy a másik csak az erőből ért

Irán április után újra rakétatámadást indított kedden Izrael ellen, amelynek válasza ismét eldöntheti, a konfliktus milyen irányt vesz. Öt hónap alatt megváltoztak az erőviszonyok, a Gázában is harcoló Izrael meglepte Teherán legfontosabb kliensét, a Hezbollahot, amely elszámította magát. A libanoni határt átlépve az izraeli hadsereg már a szárazföldi offenzívát is elindította.


Éves mélyponton a forint, a kérdés már csak az, meddig tarthat a mélyrepülés
 

Éves mélyponton a forint, a kérdés már csak az, meddig tarthat a mélyrepülés

Beszakadt a forint, miután Irán Izrael elleni támadása a közel-keleti háború kiszélesedésével fenyeget. Minden attól függ, mennyire eszkalálódik a háború. Jó esetben a forint még egy ideig megkapaszkodhat 400 alatt az euróval szemben. Rossz esetben elindul a lejtőn 400 fölött, a 410-es euró sem zárható ki. A jegybanktól csak biztató üzenetek várhatók, az államadósság magas devizaaránya miatt pedig izzadhat Varga Mihály.





Féléves mélyponton a forint árfolyama
 

Féléves mélyponton a forint árfolyama

Az Izrael elleni iráni támadás miatt gyengülnek a feltörekvő gazdaságok devizái, a forint az euróval szemben a kilépett a közelmúltban tartott sávjából, az árfolyam augusztus eleje óta nem volt ilyen gyenge.

hvg.hu hvg.hu

Nemzetközi lapszemle: Az Orbán-kormány féltve őrzi a magyar szuverenitást, de más országok belügyeibe szívesen beavatkozik
 

Nemzetközi lapszemle: Az Orbán-kormány féltve őrzi a magyar szuverenitást, de más országok belügyeibe szívesen beavatkozik

A spanyol Voxnak adott magyar bankhitelről és annak politikai összefüggéseiről ír a Bloomberg. Továbbra is több lap elemzi az osztrák választás eredményét és következményeit. A Washington Post, a Wall Street Journal, a Financial Times és a Bloomberg a közel-keleti konfliktus legfrissebb fejleményeit tárgyalja. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360






Izrael Bejrút belvárosát is támadta, Libanon fegyverszünetet lengetett be és segélyért folyamodik – percről percre a közel-keleti fejleményekről
 

Izrael Bejrút belvárosát is támadta, Libanon fegyverszünetet lengetett be és segélyért folyamodik – percről percre a közel-keleti fejleményekről

Miután Irán kedden ballisztikus rakétákat indított izraeli célpontok felé, másnap összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Több európai városban támadások voltak az izraeli követségeknél, szerda éjjel pedig Izrael újabb csapásokat mért Bejrútra. Kövesse velünk a konfliktus eseményeit folyamatosan frissülő tudósításunkban!

hvg.hu hvg.hu