6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Bejártuk a hezbollahos vidéket, a front környékét és Bejrút lebombázott negyedeit, hogy lássuk: nagy közel-keleti háborúra számíthatunk-e. Kiderült, hogy a Hezbollah, és Irán is egyre népszerűtlenebb Libanonban, de egy ilyen konfliktusban sokan még a kritikusok közül is pártjukat fogják. Izrael és a Hezbollah háborúja egészen más, mint amit itthonról gondolunk. Földes András helyszíni riportja.
Téglából és összekuszálódött fémgerendákból álló törmelék tetején álltam, ahonnan beláttam a környező szobákba. A falon családi fotók, előtte karosszék billeg két emelet magasban, mellette félig leszakadt bársonyfüggöny. Semmi nem takarta ki a látványt, mert az első fal hiányzik, csakúgy, mint körös-körül a lakásokban mindenhol. A foghíj, amelynek romhalmazáról filmeztem, előző nap még lakóház volt, nagyjából a budapesti hatodik kerületnek megfeleltethető zónában. Sűrűn lakott területen állt, amelybe három izraeli rakéta csapódott be. Egy ház a lakóival együtt teljesen megsemmisült, egy másikban pedig néhány emeletet lőttek ki, érdekes módon nem is legfelül, hanem valahol az épület felénél. A robbanás erejét jelezte, hogy az utcán álló autók halmokban kenődtek fel a házak falaira. A célbavett hezbollahos parancsnoknak sikerült elmenekülnie.
A légicsapás új fejezetet jelentett az akkor már több mint két hete tartó offenzívában. Ezúttal már nem a Hezbollahot támogató siíta közösség negyede volt a célpont, hanem egy vegyes környék, ahol keresztények és szunniták is laknak.
Átbotladozva a törmeléken beszélgetni kezdtem a városlakókkal, hogy mit gondolnak, miért zajlik ez a háború, támogatják-e a nyugaton terrorszervezetnek tartott Hezbollahot. És egyáltalán, milyen kiterjedésű háborúra készülnek? Olyan világ tárult fel előttem, amelyet Európából nézve nem könnyű megérteni.
Ha azt gondolják, hogy lehet Magyarországnál megosztottabb állam, akkor semmit nem tudnak Libanonról. A helyszíni tudósító a konfliktuszónában legalább a lakosság hozzáállását fel tudja mérni néhány nap alatt. Az iszlám siíta és szunnita ága mellett a keleti kereszténység maronita ága által dominált Libanonban azonban még az olyan alapvető kérdésekben sem találtam egyetértést, hogy baj-e, ha Izrael durva agressziót hajt végre az ország ellen.
És a vélemények nem azért különböztek ennyire, mert voltak, akik biztonságos távolból szemlélhették a konflitust. A háború ugyanúgy sújtotta az összes megkérdezettet. Soha nem tudósítottam még olyan konfliktuszónából, ahol a pusztítás az ország minden pontján érezhető lett volna. Ukrajnában, a frontvonaltól távolodva az ember pulzusa lassulhat, mert a távolsággal csökken a légitámadások és az ágyútűz valószínűsége, a fővárosban pedig, ahogy egyik kijevi cikkemben is írtam, leginkább már csak újsághír a véres küzdelem.
Libanonban azonban az ország mérete miatt sincs biztonságos zóna. Ezeket a sorokat Bejrút keresztény negyedében írom, olyan helyen, ahol elvileg nincs célpont a Hezbollah infrastruktúráját és katonai erejét támadó izraeli hadsereg számára. Ennek ellenére jelenleg is köröznek felettünk a harci drónok, amelyek fülsiketítő hangját – mint ezen a spontán videón is látható – már nappal is megtörik a fővárosra mért légicsapások.
A mindenkit egyszerre sújtó konfliktussal kapcsolatban csak két megállapításban értettek egyet a libanoniak. Az egyik, hogy “ez hosszú háború lesz, mint Ukrajnában” – ahogy a siíta boltos, Ahmed fogalmazott, miközben Bejrút sűrűjében kalauzolt.
“A gázai háború már egy éve tart, és nem látszik a vége. Itt még csak két hét telt el a hadműveletek kezdete óta, és egyre súlyosabb a helyzet” – mondta egy másik interjúalanyom, Ammar Rabdo fotós.
A hezbollahos kötődéseit nem takargató filmes, Radwan Mortada apokaliptikus jövőt vázolt fel: “Haszan Naszrallah (a Hezbollah nemrég likvidált vezetője) megjósolta, hogy nagy háború jön, amelyben Izrael meg fogja ölni parancsnokaink felét, és elpusztítja a rakétáink felét. De ezekből a csapásokból felállunk, és folytatjuk a harcot. Izrael könnyen belép majd Libanonba, de nagy árat fizet ezért. Nem lesz könnyű távoznia.”
Ha az olvasó ez utóbbi interjút valamilyen földalatti bunkerbe képzeli, akkor téved. A Hezbollah Libanonban nem csupán egy terrorszervezet, de párt és szociális, közigazgatási intézmény is, amelynek tagjai nyíltan vállalják elkötelezettségüket. Radwan Mortada egy szinte már kényszeresen trendi, látszóbeton falú stúdióban, high-tech széken ülve tárta fel előttem a Hezbollah világképét.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.