A fa, ami miatt majdnem háború tört ki – fotó
Egy fa okozta az utóbbi négy év legvéresebb izraeli-libanoni összecsapását, amelyben kedden két libanoni katona, egy libanoni újságíró és egy izraeli alezredes is meghalt.
Egy fa okozta az utóbbi négy év legvéresebb izraeli-libanoni összecsapását, amelyben kedden két libanoni katona, egy libanoni újságíró és egy izraeli alezredes is meghalt.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár bejelentette, hogy nemzetközi vizsgálat indul a Gázába tartó segélyhajók ügyében, amelyeket Izrael májusban megtámadott, és ezzel kilenc ember halálát okozta.
Hatalmas felháborodást keltett Nagy-Britanniában, hogy egy interjúban Simon Peresz izraeli elnök a britek antiszemitizmusáról beszélt, illetve Izrael-ellenességgel vádolta meg a londoni parlament egyes képviselőit, azt állítva, ennek köze lehet a szigetországban élő muszlim szavazók megnyeréséhez. A heves reakciókat követően az elnök közleményben cáfolta az elhangzottakat.
Egy iráni bevetést gyakorolva zuhanhatott le az izraeli helikopter Romániában a múlt héten - írja a brit Times.
Legalább öt rövid hatótávolságú rakéta csapódott be hétfőn a dél-izraeli Eilat kikötőváros környékén és a jordániai Akabában. Ammán később jelezte, hogy halálos áldozata is van a jordániai várost ért támadásnak.
Készen áll az Egyesült Államok Irán elleni támadásának terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert - hangoztatta vasárnap az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
Az izraeli kormány vasárnap arról döntött, hogy illegálisan bevándorolt családok mintegy 400 gyermekét utasítja ki az országból, másik több mint 800 esetében pedig úgy határozott, hogy maradhatnak - közölték hivatalos források.
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának szakértői kemény bírálatot fogalmaztak meg az emberi jogok izraeli megsértése miatt és felszólították az országot, hogy vessen véget a célzott gyilkosságoknak, a kínzásnak és a fegyveres erők büntetlenségének.
Tíz napra elzárják Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fiát, mert elkésett a katonai szolgálatból - tette közzé csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli napilap.
Őrizetbe vett szerdán egy pedofília miatt már korábban elítélt magyar nemzetiségű férfit Jeruzsálemben a bevándorlásügyi hatóság rendőri egysége - tájékoztatott az Ynet izraeli hírportál.
Hammurapi babiloni király 3700 évvel ezelőtti uralkodásával egyidős, kőbe faragott törvénykönyvrészletek kerültek elő Izraelben.
Izrael közvetlenül a libanoni kormányépületeket fogja támadni, ha a Hezbollah rakétákat lő ki a zsidó állam városaira - figyelmeztette Bejrútot Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egy helyi idő szerint hétfő este megjelent amerikai lapinterjújában.
Mahmúd Abbász palesztin elnök egyelőre nem akar közvetlen tárgyalásokat folytatni Izraellel a békéről, noha ezt "az egész világ" sürgeti.
Simon Peresz izraeli államfő Horvátországban felkereste az egykori jasenovaci haláltábort, ahol szerbek, zsidók, romák és horvát antifasiszták százezreit mészárolták le a II. világháború alatt.
Izrael vasárnap bírálta, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa három szakértőt bízott meg azzal a feladattal, hogy vizsgálja ki a Gázába tartó segélyflottilla ellen május 31-én végrehajtott izraeli katonai műveletet.
Valószínűleg világ első "steakkését" tárták fel egy izraeli barlangban - a kétszázezer éves aprócska kőkésekkel falatozás közben nyesték le a sültről a megfelelő méretű húsdarabkákat.
A Közel-Kelet nagy kérdése ezen a nyáron is, vajon lesz-e háború? Maga az alapkérdés, vagyis hogy lesz-e háború a térségben nem téma Izraelben, mindenki tudja, hogy előbb-utóbb ismét az óvóhelyekre kényszerülnek a polgárok. Kérdés csak az, hogy mikor. A következő háború forgatókönyve meglehetősen nyilvánvaló. Kérdés vajon Izrael végrehajtja e, és mikor a megelőző csapását az iráni atombomba készítői ellen, s vajon megindulnak-e az Iránból támadásba lendített egységek: északról a szír légierő és a libanoni Hezbollah középtávú rakétái, délről pedig a Hamasz rövid és középtávú arzenálja?
Izraeli katonák lelőttek egy palesztint, legalább hat másikat - köztük egy tízéves lányt - pedig megsebesítettek szerdán a Gázai övezet északi részén - közölték palesztin kórházi források.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter vasárnap este ismertette a közel-keleti körúton járó Catherine Ashtonnal azt a tervét, amely szerint a Gázai övezetet "teljesen leválasztanák" Izraelről, az Európai Unió külpolitikai főképviselője azonban elutasította ezt.
Feltárják Izraelben Gat filiszteus település romjait, amely a Biblia szerint Góliát szülővárosa volt.