Felfüggesztették egy jobbikos képviselő mentelmi jogát
Felfüggesztette a parlament a jobbikos Lenhardt Balázs mentelmi jogát hétfőn. Az Országgyűlés annak ellenére döntött így, hogy a szakbizottság mentelmi jogának fenntartását javasolta.
Felfüggesztette a parlament a jobbikos Lenhardt Balázs mentelmi jogát hétfőn. Az Országgyűlés annak ellenére döntött így, hogy a szakbizottság mentelmi jogának fenntartását javasolta.
„A Malév-vizsgálóbizottság sokadik ülése és számos érintett meghallgatása után csupán annyi biztos: az egykori nemzeti légitársaságunk gazdasági, üzleti működésének koncepcionális hibáin nem próbáltak javítani, ehelyett minden nyereséges, jövedelmet termelő ágazatot leválasztottak róla. Maradt a veszteséges törzs” – jelentette ki vasárnapi közleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Bertha Szilvia.
Szegedi Csanád felmenőivel kapcsolatos vallomása ráirányította a figyelmet az első zsidótörvényt elfogadtató Imrédy Béla miniszterelnök hasonló, 1939-es ügyére. Most a HVG Imrédy-üggyel kapcsolatos 1998-as cikkét tesszük közzé.
A Jobbik pártalapítványa 211,3 millió forint költségvetési támogatást kapott tavaly, ebből mindössze mintegy 13 millió forintot költött el, míg a fennmaradó összeget a következő években kívánja felhasználni.
A Jobbik elnöke kész egy az antiszemitizmusról szóló nyilvános vitában részt venni Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával - jelentette be Vona Gábor pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Hogyan fordíthatná a maga hasznára a Jobbik Szegedi Csanád coming outját? Ungváry Krisztián véleménye.
Amikor Imrédy Béláról kiderült, hogy fasiszta létére zsidó, Békeffy László konferansziénak elég volt annyit mondani a kabaréban: nahát. Röhögött mindenki torkaszakadtából. Szegedi Csanádról is elég lenne ennyi.
Van zsidó barátom, Szegedi Csanád – válaszolta a hvg.hu kérdésére Novák Előd a Jobbik alelnöke miután párttársa, a Jobbik európai parlamenti képviselője és borsodi szervezetének nemrég megválasztott elnöke elismerte, hogy felmenői között zsidó származásúak is vannak. Minderről a szélsőjobboldali párt több képviselőjét is megkérdezte a hvg.hu. Akadt olyan, akinek nem volt véleménye, de akadt olyan is, aki nem tartotta ellentétesnek Szegedi Csanád zsidó származását a Jobbik tagjai által tett antiszemita kijelentésekkel.
A Jobbik feljelentést tett a dunaújvárosi Szórád Márton utcai egykori SZTK-épület eladása ügyében, és további feljelentések várhatók közműszolgáltató cégekkel kapcsolatos szerződések miatt - hangzott el a párt szerdai sajtótájékoztatóján Dunaújvárosban.
Bokros Lajos szerint szinte mindenütt a visszájára kell fordítani azt, ami a Fidesz kormányzása alatt eddig történt. Az EP-képviselő, közgazdász a Magyar Narancsnak adott interjújában kijelentette, az új alkotmánynak meg kellene buknia a gyakorlatban, a Fidesz pedig már most "kulturális koalícióban" van a Jobbikkal.
Az Európai Humángenetikai Társaság (EHSG) elítélte a Jobbik parlamenti képviselőjének önkéntes labortesztjét, amellyel az illető azt akarta kimutatni, hogy felmenői között nincsenek zsidó vagy roma ősök.
Lemond az elnyert 34 hektáros balatonvilágosi szántó haszonbérleti jogáról Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselő felesége, aki ezt a családját ért politikai támadásokkal indokolta. A Jobbik egy szombati sajtótájékoztatón még azért emelt szót, hogy a képviselő mondjon le a mandátumáról, mert családja úgy nyert termőföldet a Nemzeti Földalaptól, hogy nem is foglalkozik életvitelszerűen gazdálkodással.
A mai napon lép életbe az új Munka törvénykönyve, amely abból a sajátos kormányzati elképzelésből táplálkozik, hogy ha a munkáltató ugyanazt az embert legálisan még többet dolgoztathatja, és még a fizetését is lecsökkentheti, akkor ez majd újabb munkahelyeket teremt – írta közleményében Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az MSZP szerint pedig a kormány az új Munka törvénykönyvével újabb "rabláncot" tesz a dolgozó emberekre.
Újraalakultak a Jobbik szervezetei Ózdon, Edelényben és Sajószentpéteren, és újraindul a szervezeti munka Sajóvelezden és Arlón is - közölte a Jobbik pártigazgatója vasárnap.
Műbalhénak nevezte a Jobbik, hogy a miskolci Fidesz és az MSZP kölcsönösen feljelentette egymást.
Ismét frakciót alakíthatott a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésében, miután a testület módosította a frakcióalapításra vonatkozó szabályokat.
A Jobbik fővárosi képviselőcsoportja nyílt provokációnak tartja az EuroGames nevű rendezvényt, a résztvevőit pedig "hazafutásra" kérte.
A hvg.hu információi szerint közel két évet vártak a Szegedi Csanáddal szemben állók arra, hogy nyilvánosságra hozzák a jobbikos politikus zsidó származását igazoló dokumentumokat, amelyeket már korábban megszereztek. A dokumentumok egy olyan ember kezén is átmentek, akit a romagyilkosok utáni hajsza idején kapcsoltak le a rendőrök. Utóbbi kulcsfigura a jobbikosok és egykori jobbikosok borsodi háborújában.
Szegedi Csanád úgy vagdalkozott kollektív vádakkal, végtelenül leegyszerűsített sztereotípiákkal, egybites politikai üzenetekkel, hogy közben nem volt tisztában saját származásának összetettségével. Ha tisztában lett volna, talán ma egy belátó, mértékletes politikus lenne - írja a Mandiner szerzője.
Szegedi Csanádot, a Jobbik európai parlamenti képviselőjét választották meg a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé a vasárnap megtartott tisztújító választmányi ülésen - tájékoztatta Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója.