#Jobbik






Aláírást gyűjt a Jobbik a devizahitelekről
 

Aláírást gyűjt a Jobbik a devizahitelekről

Csütörtökön délelőtt megkezdte a devizahitelesek ügyében bejelentett aláírásgyűjtő akcióját a Jobbik Budapesten a Nyugati téri aluljáróban. Vona Gábor pártelnök a helyszínen elmondta: százezres nagyságrendű aláírás összegyűjtését tervezik és petíció formájában akarják átadni a kormánynak.

MTI MTI

Előre hozott választásokat akar a Jobbik
 

Előre hozott választásokat akar a Jobbik

Előre hozott választásokat szeretne a Jobbik - jelentette be az ellenzéki párt elnökségének és frakcióelnökségének közös döntését Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.

MTI MTI



Orbánnál lobbizik a BL-meccsek közvetítéséért a Jobbik
 

Orbánnál lobbizik a BL-meccsek közvetítéséért a Jobbik

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Csányi Sándor MLSZ-elnökhöz és Michel Platini UEFA-elnökhöz, hogy tegyenek meg mindent a Bajnokok Ligája futballmérkőzéseinek minél szélesebb körű magyarországi közvetítéséért.

MTI MTI

Jobbik: miért húztak ki Orbán beszédéből egy részt?
 

Jobbik: miért húztak ki Orbán beszédéből egy részt?

A Jobbik szerint a kormány működéséről állítanak ki bizonyítványt azok az internetes hírportálokon megjelent fotók, amelyek szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből kihagyta a szociális bolthálózatról szóló fejezetet - jelentette ki Z. Kárpát Dániel.

MTI MTI

 

"A Jobbik nyomás alatt tartja a kormányt"

Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy véli: az, hogy egy az internetes hírportálokon megjelent fotó szerint Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti beszédéből kihagyta a szociális bolthálózatról szóló fejezetet, azt jelenti, hogy a Jobbik politikai programja folyamatos, permanens nyomás alatt tartja a kormányt.

MTI MTI

Orbán: a kormány áldását adja a fix árfolyamú végtörlesztésre - percről percre
 

Orbán: a kormány áldását adja a fix árfolyamú végtörlesztésre - percről percre

Hatpontos "országvédelmi akciótervet" jelentett be Orbán Viktor. Eszerint bevezetik a fix árfolyamos végtörlesztési lehetőséget, nem lehet 30 százalékos THM felett hitelt adni, központi ára lesz a szamétszállításnak, bevezetik a luxustermékek adóját. Javasolja, hogy az állam fizesse vissza az IMF-hitelt. Az Országgyűlés dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról is. Kövesse a parlament őszi ülészakának első napját a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

Jobbik: robbantás is okozhatta a vörösiszapkatasztrófát
 

Jobbik: robbantás is okozhatta a vörösiszapkatasztrófát

A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.

MTI MTI

A Jobbik-frakció Kehidakustányra költözött
 

A Jobbik-frakció Kehidakustányra költözött

A Jobbik péntektől kezdődően kétnapos frakcióülést tart a Zala megyei Kehidakustányban, amelyen az őszi ülésszakban napirendre kerülő legfontosabb témákkal kapcsolatban alakítja ki szakmai álláspontját - mondta el az MTI-nek a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön.

MTI MTI

Tárki: a Fidesz a legnépszerűbb a 35 év alattiaknál
 

Tárki: a Fidesz a legnépszerűbb a 35 év alattiaknál

A 35 év alatti pártszimpátiával rendelkezők körében a Fidesz a legnépszerűbb (56 százalék), majd a Jobbik (19 százalék), az MSZP (14 százalék) és az LMP (11 százalék) következik – derül ki a Tárki 2011 áprilisa és júniusa között végzett kutatásából.

hvg.hu hvg.hu


Jobbik: a Fidesz már a Bokros-csomagon is túlnő
 

Jobbik: a Fidesz már a Bokros-csomagon is túlnő

A Jobbik szerint a kormány a pénteken bejelentett újabb, 750 milliárdos "megszorító csomaggal" túlnőtt Bokros Lajoson "a magyar megszorítások koronázatlan királyán" - jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján Volner János.

MTI MTI

Orbán bejelentései: a kormány tévúton jár az ellenzék szerint
 

Orbán bejelentései: a kormány tévúton jár az ellenzék szerint

Költségvetési tűzoltómunka és újabb sarcolási sorozat helyett az államadósság újratárgyalására, többkulcsos adórendszerre és a magyar gazdaság fejlesztésére van szükség – közölték a Jobbiktól a lovasberényi kihelyezett kormányülés után. Az LMP frakcióvezetője szerint kedden a miniszterelnök is elismerte már, hogy nem lesz idén három százalék feletti gazdasági növekedés. Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint Orbán továbbra is tévúton jár.


Feljelent a Jobbik a reptér-privatizáció miatt
 

Feljelent a Jobbik a reptér-privatizáció miatt

A Budapest Airport privatizációs szerződésében foglalt fejlesztések elmaradása, illetve az ezekhez kapcsolódó kötbér le nem hívása kapcsán hűtlen kezelés miatt feljelentést tett két jobbikos parlamenti képviselő kedden a legfőbb ügyésznél - jelentette be Bertha Szilvia és Szilágyi György.

MTI MTI