#Jobbik




A közintézményekben ki kell függeszteni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát
 

A közintézményekben ki kell függeszteni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát

Jól látható helyen ki kell helyezni a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot az államigazgatási szervek épületeiben - tartalmazza a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet, amelyben többek között a köztársasági elnököt, a házelnököt és az önkormányzati vezetőket is kérik, hogy gondoskodjanak a nyilatkozat kihelyezéséről.

MTI MTI

Feljelentette a Jobbik az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját
 

Feljelentette a Jobbik az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját

Hivatali visszaélés és becsületsértés miatt Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója ellen. A feljelentés azzal függ össze, hogy a Jobbik négy országgyűlési képviselője a C típusú átvilágítás során keletkezett szakvélemények alapján nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

MTI MTI



A Jobbik Morvait látná Sólyom helyén
 

A Jobbik Morvait látná Sólyom helyén

A parlamenti frakciókhoz fordult levélben a Jobbik, hogy támogassák Morvai Krisztinát, a párt államfőjelöltjét - közölte Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője szerdán az MTI-vel.

MTI MTI





Mérséklődik a Jobbik hangvétele?
 

Mérséklődik a Jobbik hangvétele?

Egy demokrácia nem bánhat úgy demokratikusan megválasztott, ámbár szélsőséges ellenzékével, ahogy a fundamentalista (pl. iráni) rezsim bánik békés liberális ellenzékével. Ha mégis ezt teszi, elveszíti morális fölényét. Ráadásul úgy tűnik, a Jobbik retorikája, amióta képviselői benn ülnek a Parlamentben, gyakorlati megfontolásokból ugyan, de mérséklődött.


A Jobbik „nyílt titka” a cigányellenesség
 

A Jobbik „nyílt titka” a cigányellenesség

Olaszliszka, Veszprém, a miskolci rendőrkapitány vagy az ombudsman „cigánybűnözéssel” kapcsolatos kijelentései. A Magyar Gárda nagy médianyilvánossága, de még a tatárszentgyörgyi vagy a tiszalöki gyilkosság is a Jobbik malmára hajtotta a vizet.

unknown unknown