Nem nyomoz a rendőrség a semmiről sem tájékoztató kormánykampány ügyében
Szél Bernadett tett feljelentést, a rendőrség szerint nincs itt semmi látnivaló.
Szél Bernadett tett feljelentést, a rendőrség szerint nincs itt semmi látnivaló.
Csak a miniszterelnök nyakkendője volt kék a pénteki, a Fidesz európai parlamenti (EP) választási programját bemutató, Parlamenti Szalon című rendezvényen. Ezen kívül semmi külső jele (legalábbis színben) nem volt annak, hogy mi lesz május 26-án – a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalója.
Amennyiben a Néppárt nem zárja ki a Fideszt a soraiból, bűnrészessé válik az unió demokratikus értékeinek lerombolásában – jegyezte le a hvg.hu birtokába jutott, Manfred Webernek címzett nyílt levelében Jávor Benedek, európai parlamenti képviselő.
Hiába ígérték meg, hogy vége, március 15-e után is folytatódik a plakát-kampány, csak az Európai Bizottság elnöke helyett, az alelnökkel riogatnak
Az Európai Bizottság elnöke nem akar már tárgyalni az ügyről.
Románia akkor léphet be a schengeni övezetbe, ha hatékonyan küzd a korrupció ellen – erre hívta fel a román kormányzat figyelmét Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint a brit sajtó lábbal tiporja a politikusok emberi jogait, s ezért határt kell szabni a sajtószabadságnak. A politikus osztrák újságíróknak azt is elmondta, hogy a londoni vezetők nem engedték őt 2016-ban a Brexit ellen kampányolni.
Valószínűleg a korábban eltervezett programok megvalósításáért fog nyomást gyakorolni.
Kína első embere szerint egy kereskedelmi háborúban nincs győztes. Hszi Csin-ping elnök erről Dél-Afrikában, Johannesburgban beszélt a BRICS fórumán. (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika nevéből készült ez a furcsa betűszó, az öt, dinamikusan fejlődő állam vezetői tavaly Hsziamenben, Kínában tartottak csúcstalálkozót).
Az Egyesült Királyságnak vállalnia kell az Európai Unióval szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségei megfizetését ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a jövőbeni kapcsolatokról, köztük a kereskedelmi viszonyról - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Luxembourgban.
Három hét múlva az uniós digitális csúcs margóján egyeztethet az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnökkel.
A Jobbik az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntésére válaszul ismét benyújtja a parlament elé azt az alaptörvény-módosító javaslatát, amely a "szegény és gazdag migránsok" magyarországi letelepedését is megtiltaná.
Főleg balos tüntetők fejezték ki nemtetszésüket az Európai Bizottság elnökének látogatása miatt, még a díszdoktori cím átadásának helyére is próbáltak bejutni.
A Die Welt című konzervatív német lap szerint Juncker Orbánt fenyegeti, a Der Spiegel című hírmagazin úgy véli, a magyarországi tüntetések nem fenyegetik a kormányt – írja az MTI.
Görögország az IMF-fel szembeni támogatásért cserébe írná alá az EU római nyilatkozatát.
Nem indul 2019-ben az Európai Bizottság elnöki székéért Jean-Claude Juncker jelenlegi elnök. Erről egy német rádióban beszélt.
Juncker állítólag nyugdíjba vonult volna, ha a britek nem brexitelnek, Szakértők szerint az uniós intézmények vezetői azonban most már kitöltik mandátumaikat
A gyanús körülmények közt lezajlott, elvetélt törökországi puccs után brutális tisztogatást folytató elnök azt mondta a német tévének, hogy az emberek halálbüntetést akarnak, és meg kell hallgatni őket.
Az új brit miniszterelnök reméli, hogy országa pozitív tárgyalásokat tud folytatni az Európai Unióval a közösségből való távozásról, de időre van szüksége a felkészüléshez. Erről Theresa May Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét tájékoztatta csütörtökön, telefonon – közölte a szóvivője.