Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Románia akkor léphet be a schengeni övezetbe, ha hatékonyan küzd a korrupció ellen – erre hívta fel a román kormányzat figyelmét Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben.
Az EP vitáján részt vett Klaus Johannis román államfő, aki a maga részéről elszántan támogatta a korrupcióellenes ügyészség működését, de a kormány rákényszerítette arra, hogy leváltsa Laura Codruta-Kövesit, aki hatékonyan harcolt a Romániát átszövő korrupciós hálózatok ellen. Mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok aktívan támogatta az ügyésznő munkáját, mellyel minisztereket is rács mögé juttatott korrupció miatt.
Csakhogy maga az ország erős embere is komolyan gyanúsítható korrupcióval. Liviu Dragnea, akit választási csalás miatt jogerősen elítéltek, nem lehet kormányfő, de a háttérből ő mozgatja a szálakat. Szűkebb pátriájában, Teleorman megyében több korrupciós vizsgálat is folyt ellene. Ezek leállítására minden megtett, és végül sikerült hosszas politikai küzdelem után elérnie az ügyésznő menesztését, noha ezt mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok, mind pedig Klaus Johannis elnök ellenezte. Erre célzott Jean-Claude Juncker, amikor sürgette az Európai Parlament előtt a korrupcióellenes küzdelem folytatását. A brüsszeli Politico szerint Jean-Claude Juncker azt sem rejtette véka alá, a Bizottság attól tart, hogy Románia Magyarország és Lengyelország útját követve csorbítja a törvények hatalmát.
A törvényesség betartását mindennél fontosabbnak tekintjük – hangsúlyozta Jean-Claude Juncker a brüsszeli bizottság nevében. Egyértelművé tette, e nélkül Románia nem léphet be a schengeni övezetbe, mely polgárainak sokkal szabadabb mozgási lehetőséget biztosít. Jövő januártól Románia lesz az Európai Unió soros elnöke, ezért Bukarestben erőteljesen forszírozzák a bekerülést. Hivatkoznak Románia jó gazdasági eredményeire, melyek lehetővé tették az életszínvonal jelentős javulását.
Az Európai Unió két legszegényebb államát, Romániát és Bulgáriát azért nem vették fel a schengeni egyezmény tagjai közé, mert a fejlettebb uniós államok attól tartottak, hogy elárasztják őket az illegális munkavállalók ebből a két országból. Románia így is az Európai Unió egyik legnagyobb munkaerő exportálójának számít, több mint négymillióan élnek és dolgoznak a helyi polgárok közül külföldön. Nemrég külföldön dolgozó románok tüntettek Bukarestben a korrupció ellen. A külföldi sajtó is nagy figyelmet szentelt az eseménynek: „Nem szívesen élek külföldön, de itthon az 500 eurós munkabérből nem tudok megélni” – nyilatkoztak a tüntetés résztvevői közül többen a Deutsche Welle német közszolgálati portálnak Bukarestben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.