#Jézus







Hol van az Isten, aki nincs?
 

Hol van az Isten, aki nincs?

Persze, az ember azt kérdi, miért nem nyilvánítja ki Jézus a dühét is? Nem látja a szegények pénzén luxusautókban parádézó püspököt, a hatalomhoz törleszkedő hivatásos hazudozókat, az evangéliumot kurzussá lefokozó istentelenek gyülekezetét?



Jézus és a rock and roll jön a Petőfi Rádió után
 

Jézus és a rock and roll jön a Petőfi Rádió után

Éveken át vezette a Kultúrfitneszt, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV főszerkesztőjeként meghatározó szerepe volt a magyar könnyűzene alakításában, májusban azonban végleg távozott a közmédiától. Most leginkább a hit és a rock and roll viszonyát kutatja, illetve az induló keresztény zenei díj zsűri elnöke. Interjú Horváth Gergellyel.

Balla István-Németh Róbert Balla István-Németh Róbert


Turistaszenzáció lett az elrontott moncsicsi-Jézus
 

Turistaszenzáció lett az elrontott moncsicsi-Jézus

"Bundás Jézus" vagy "moncsicsi-Jézus" néven vált ismertté az a spanyol kápolnában található Jézus-freskó, amit egy idős asszony próbált restaurálni, de nagyon elrontotta. A képből azóta mém lett, most pedig már egy látogatóközpontot is nyitottak a kápolnában, annyi a turista.

MTI MTI


Miért pont tömjént és mirhát vittek a Napkeleti bölcsek a kis Jézusnak?
 

Miért pont tömjént és mirhát vittek a Napkeleti bölcsek a kis Jézusnak?

Aranyat, tömjént és mirhát vittek a Napkeleti bölcsek a kis Jézusnak a bibliai történet szerint. A mesés kelet növényei igazi luxuscikknek számítottak akkoriban, amelyek nem csupán a különböző vallásos szertartások elengedhetetlen kellékei, hanem gyógyhatású készítmények alapanyai is voltak, sőt, azok a mai napig.

hvg.hu hvg.hu






Mellár Tamás válaszolt a Jézus szavaival támadó pécsi professzornak
 

Mellár Tamás válaszolt a Jézus szavaival támadó pécsi professzornak

Kellermayer Miklós pécsi orvos, sejtkutató professzor nyílt levelet írt Mellár Tamásnak, aki közgazdászként szintén egyetemi tanár, de politikusi pályára lépett, és elindul a baranyai 1-es választókerületben. A levél hétfőn jelent meg a bama.hu-n és a PécsMa.hu-n. Mellár Tamás válaszolt, szintén nyílt levélben.

hvg.hu hvg.hu