Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KLIK

hvg.hu Itthon

Névtelen bejelentő uszította rá a Kliket a Telekire - itt a levele

Egy állítólagos szülő kereste meg a Kliket február elején azzal, hogy mi folyik a zuglói Teleki Blanka Gimnáziumban. Állítása szerint Pukli Istvánék nyomást gyakoroltak a tanárokra, hogy tüntessenek Miskolcon, és a demonstráció miatt órák is elmaradtak. A panaszos nevének elhallgatását kérte, mert nem akarja bajba hozni a gyerekét - áll a levélben, amit a Klik közzétett. Az intézményfenntartó ez után a bejelentés után szállt rá Pukli István igazgatóra.

hvg.hu Itthon

Videóban üzennek a kormánynak az ország tizedik legjobb középiskolájából

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium diákjai és tanárai visszafogott eszközökkel, szelíd rábeszéléssel üzennek filmjükben az oktatás döntéshozóinak. A gyerekek felidézik, hogy valaha zavartalanul zajlott itt az értelmiségi emberek képzése, mióta azonban felállt a Klik, nem látják annyira motiváltnak a tanáraikat. A problémák sorolása után üzenetüket azzal zárják: a döntéshozók fogadják meg a diákok és a tanárok szavát, mert "a jövő mi vagyunk".

hvg.hu Itthon

"Nem félünk, nem félünk!" – Több százan tüntettek a Telekinél

Roskadozott a kerítés a fehér virágoktól a XIV. kerületi gimnáziumnál, ahol tüntetés zajlott délután 5 órától. A demonstrálók virágot vittek, hogy jelezzék, támogatják a Teleki igazgatóját, akit nyilvános tiltakozása miatt elővett az iskolafenntartó Klik. Ott volt Karácsony Gergely zuglói polgármester, felszólalt a Kölcsey-gimnázium egyik tanára, és felolvasták Pilz Olivér miskolci tanár levelét.

Mizsur András Itthon

A Klik hirtelen együttműködő lett – nem túl későn?

Miközben sorra szerveződnek a tanárok mellett kiálló, követeléseikkel szimpatizáló akciók, célegyenesbe fordult egy új pedagógus-érdekvédelmi szervezet, a Központi Közalkalmazotti Tanács (KKT) létrehozása. A Klik, ahol lehet, próbálja konszolidálni kapcsolatát a tanárokkal.

MTI Itthon

Kovács Zoltán: Rendeznék a Klik 17 milliárdos tartozását

Az állami felelősségvállalásnak működnie kell az oktatásban, ezért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ minden költségének fedezetét biztosítják, "ha hiány van, akkor meg kell oldani a költségvetésből" - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

hvg.hu Itthon

Üzenet a Telekiből: "Nincsen hatalmad fölöttem"

Pukli István igazgató a "majdnem összeomló" épületű Teleki Blanka Gimnázium előtt állva üzent a tiltakozóknak, hogy ne féljenek a megtorlástól, mert az másik oldalnak "nincs igaza és nincs ereje."

hvg.hu Itthon

Egyre többen vannak a "kockás ingesek"

Klinghammer István egykori felsőokatatási államtitkár aligha gondolhatta, hogy ilyen szintű tiltakozást vált ki a tanárok leszólása, a kockás ing hasonló jelképpé kezd válni, mint Balog Zoltán túltolt biciklije.

Balla István Itthon

Palkovics: hónapjai vannak a Kliknek a jelenlegi felállásban

Az oktatási államtitkár szerint sem funkcionál jól a Klik jelenlegi 198 tankerülete, ezért nagy változások várhatók, s ez érintheti a vezetőket is. Palkovics László továbbra is bízik a Köznevelési Kerekasztalban, ahova meghívták a magyar kormány oktatási reformjait állandóan ízekre szedő OECD és a minap alakult alternatív kerekasztal képviselőit is.

hvg.hu Itthon

Kockás inges tanárok üzennek "KlikHammernek"

Az egykori felsőoktatási államtitkár még múlt héten mondta azt, hogy "kinyílt a bicska a zsebében" a tanárok tiltakozása miatt. "Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál" – tette hozzá Klinghammer, aki ezzel méltán felhívta magára a tanári közösség figyelmét. Pedagógusok most kockás inges fotókkal üzenik "KlikHammernek", hogy milyen is egy igazi tanári közösség.

hvg.hu Itthon

Videó: Csak sorolták a fideszesek, mennyi baj van a Klikkel

"A bukott diák azért tüntet, mert egyest kapott, amiért nem ment el vizsgázni. Hát miért nem mentek el a kerekasztal tárgyalásaira?" – értékelte munkatársunknak a KDNP-s Rubovszky György a tanárok tüntetését. Hasonlóan érez Hoffmann Rózsa is, ám a hvg.hu-nak nyilatkozó fideszesek azért találtak hibát a Klik működésében, például a túlzott központosítást, az igazgatóktól elvont jogköröket.

1
7 8 9 10 11
20
Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

Számítógép helyett okostelefon: asztali módot kap az Android

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Trump a focivébébe is belerondít?

Trump a focivébébe is belerondít?

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Megszületett a brit-amerikai vámmegállapodás

Megszületett a brit-amerikai vámmegállapodás

A címlapról ajánljuk