Tavaly még nem volt pénz, a beázás után mégis kerített a Klik a békásmegyeri elitgimnázium felújítására
Korábban a háborúval és a rezsicsökkentéssel indokolták, hogy miért nincs pénz a felújításra.
Korábban a háborúval és a rezsicsökkentéssel indokolták, hogy miért nincs pénz a felújításra.
A Klebelsberg Központ az ellenzékiek sajtótájékoztatója után nem sokkal a járványra hivatkozva 45 napig elhalasztotta a válaszadást.
Nemrég a tanároktól azt a jogkörüket vették el, hogy meghatározzák, mit, hogyan és miből tanítsanak az iskolában, most egy széles jogkörrel rendelkező egyenruhást szabadítanak rá a tanintézményekre. Az ellenállás pedig mostanra megszűnt, önműködő a központosítás, írja szerzőnk. Vélemény.
A vasalódeszkás tanár esete is mutatja, hogy a NER oktatáspolitikája megalázza, elsöpri, kiiktatja azt, aki bárhogyan is eltér a sorvezetőtől. Ráadásul az ellenállásnak legjobb szándékkal sem nevezhető devianciára is engesztelhetetlen szigor vár. Vélemény.
Komolyan meghurcolta a tankerület a „vasalódeszkás” tanárt.
Kiderült: csak ebben az esetben változhat a létszám.
Pécs külső részén beindulni látszott egy korszerű pedagógiai módszerekkel működő iskola, egyre többen jelentkeztek, de közbeszólt az állam. Az iskola azóta visszasüllyedt a korábbi, reménytelen helyzetébe, csak mert az igazgató nem tetszett az állam képviselőinek.
Bár az iskolák, tanárok, szülők – azaz a felhasználók – is ontják a panaszt a kötelezően előírt digitális naplóval kapcsolatban, az állami iskola sikerjelentést tett közzé.
A kormány rendszeresen kinyilvánítja, hogy akkora tanári béremelés még a rendszerváltás óta nem volt, mint az utóbbi években. De ez nem igaz. Ez sem.
A Klebelsberg Központ vezetője szerint az elkövetkező hét évben sem várható országos szakemberhiány.
A centralizált Klikkel problémák voltak, mondta el Hajnal Gabriella, a Klik új elnöke a Magyar Időknek. A pedagógushiányt felfújják, a diákokat hagyni kell önállóan gondolkodni, és még sok tornatermet kell építeni.
Három éve küzd azért az Átlátszó, hogy a Klebelsberg Központ nyilvánosságra hozza végre a tanárfizetések csúszásával kapcsolatos adatokat, pedig jogerős ítélet is van már. A portál szerint a Klik ezzel közérdekű adattal való visszaélést követett el.