Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KSH

MTI Gazdaság

KSH: negyedével kevesebb az ipari termelés áprilisban, mint egy éve

Az ipari termelés 2009 áprilisában korrekciók nélkül 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, márciushoz képest pedig szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 5,1 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatok alapján pénteken.

MTI Gazdaság

KSH: nőtt a munkanélküliség február-áprilisban

Február-áprilisban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 3,767 millió volt, a munkanélkülieké 412 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 9,9 százalék, szemben az első háromhavi 9,7 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Csökkentek a szállítási igények az első negyedévben

A gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan csökkentek a szállítási igények is: 2009 első negyedévében a szállított áruk tömege 15 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 11 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.

MTI Gazdaság

Egyre kevesebben mennek a Balatonra

Az év első három hónapjában a balatoni szálláshelyek 136 ezer vendéget fogadtak, számuk az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal kevesebb, a vendégforgalom négyötödét kitevő hazai vendégek száma 16 százalékkal, a külföldről érkezőké 6 százalékkal maradt el a 2008. azonos időszakában regisztrált forgalomtól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

MTI Autó

Kevesebb a baleset, kevesebb a halott, de sok az ittas sofőr

Az év első negyedévében 15 százalékkal kevesebb közúti közlekedési baleset történt, mint a tavaly az első három hónapban; a halálos balesetek száma a 13 százalékkal, a súlyos sérülésekkel járóké 18 százalékkal csökkent. Összesen 170-en haltak meg közúti balesetben, 19-cel kevesebben, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

KSH: a GDP 5,8 százalékkal csökkent az első negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján. Az adatok az elemzői válrakozásoknak nagyjából megfelelnek.

MTI Gazdaság

KSH: az ipari termelés márciusban 19,6 százalékkal csökkent

Az ipari termelés 2009 márciusában korrekciók nélkül 15,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 19,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 4,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Kevesebb a vendég és a bevétel a kereskedelmi szálláshelyeken

A kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma az idei első három hónapban 19, illetve 11 százalékkal csökkent, a vendégéjszakáké 17, illetve 12 százalékkal esett vissza, a szálláshelyek árbevétele pedig folyó áron 12 százalékkal mérséklődött a bázishoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI Gazdaság

KSH: javult a külkereskedelmi mérleg, lassult a forgalom csökkenése

A külkereskedelmi mérleg az első negyedévben az előzetes adatok szerint 195,1 milliárd forint (609,3 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 119,5 milliárd forintos (327,2 millió eurós) javulását jelenti a 2008. január-márciusihoz viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI Gazdaság

KSH: az ipari termelés márciusban 19,6 százalékkal csökkent

Az ipari termelés 2009 márciusában korrekciók nélkül 15,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 19,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva 4,3 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatok alapján.

MTI Gazdaság

Külkereskedelem: 49 millió eurós javulás a mérlegben

Az idén január-februárban a külkereskedelmi mérleg 117 millió euró aktívumot mutatott, ami 49 millió eurós javulást jelent a 2008. január-februári 68 millió eurós aktívumhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.

MTI Gazdaság

Jó nagy lakásokat építünk, de egyre kevesebbet

Az új lakásépítési engedélyek száma 7 százalékkal csökkent 2009 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, míg a használatba vett lakások száma ugyanebben az időszakban 15 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Nyugdíjba megy Müller Cecília, akit Orbán szerint egycsapásra megszeretett az ország

Nyugdíjba megy Müller Cecília, akit Orbán szerint egycsapásra megszeretett az ország

Benéztünk a Recirquel új produkciójának kulisszái mögé – fotók!

Benéztünk a Recirquel új produkciójának kulisszái mögé – fotók!

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Összeomolhat a számítógépe ettől a frissítéstől

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Speciális keresőt kap a YouTube

Speciális keresőt kap a YouTube

Szijjártó Péter felesége tavaly 400 milliós osztalékot vett ki a kft.-jéből

Szijjártó Péter felesége tavaly 400 milliós osztalékot vett ki a kft.-jéből

A címlapról ajánljuk