#Karlovy Vary filmfesztivál





Mintha Vajna Tímea és Tarr Béla együtt csinálna filmfesztivált
 

Mintha Vajna Tímea és Tarr Béla együtt csinálna filmfesztivált

Cannes-i helyszíni riportsorozatunkhoz hasonlóan ezúttal a Karlovy Vary filmfesztiválról számolunk be podcastok formájában. Az első részből kiderül, hogy mi a különleges ebben a fesztiválban, amiért megéri tíz órát buszozni a cseh fürdővárosba, illetve, hogy milyen magyar vonatkozású filmek kerültek be az idei válogatásba.

Varga Ferenc Varga Ferenc





Egyetemi feladatnak indult, zajos, nemzetközi filmsikerré fajult
 

Egyetemi feladatnak indult, zajos, nemzetközi filmsikerré fajult

Hajdu Szabolcs saját családjával, saját házában, tizenhárom tanítványával, minimális költségvetéssel forgatta le legújabb filmjét, a Karlovy Varyban fődíjat kapó Ernelleák Farkaséknál című filmet. A színházi darabból, gerillamódszerekkel készülő produkció imponáló a mai magyar közegben, a filmben dolgozó operatőrhallgatók pedig elárulták, hogy szinte Hajduékhoz költöztek a forgatásra, hogy a barátok etették a stábot, de így is életük élménye volt a munka, amely megható pillanatokat is bőven tartogatott.

Zalavári Noémi Zalavári Noémi

Beengedne egy forgatócsoportot a saját lakásába?
 

Beengedne egy forgatócsoportot a saját lakásába?

Gerillamódszerekkel, egy normál produkcióhoz képest aprópénzből készült el Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban fődíjat bezsebelő filmje, az Ernelláék Farkaséknál. Ráadásul a filmben a teljes Hajdu család szerepel, az operatőrök pedig a rendező tanítványai voltak. Őket kérdeztük a nem mindennapi élmény, a forgatás részleteiről, amely konkrétan Hajduék lakásán zajlott. A beszélgetésből közlünk most részletet.

hvg.hu hvg.hu







„Túlfejlődött az emberiség”
 

„Túlfejlődött az emberiség”

Pénteken startol a Karlovy Vary filmfesztivál, amelyre Magyarországról idén Horváth Lili A szerdai gyerek és a Nemes Gyula Zero című filmje kapott meghhívást. Az utóbbival beszélgettünk az el nem készült filmekről készülő filmjéről, a Zero-ban is bemutatott fejlődésellenességéről és az afrikai forgatásokról.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid

Ez a két film lehet az idei VAN és Utóélet
 

Ez a két film lehet az idei VAN és Utóélet

Két magyar nagyjátékfilm kapott meghívást a 2015-ös Karlovy Vary Filmfesztiválra – viszont nem a versenyprogramban, hanem az East of the West nevű szekcióban kaptak helyet, ahol tavaly az Utóélet és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is futott.

hvg.hu hvg.hu