Az elsőfilmes norvég rendező, Lilja Ingolfsdottir párkapcsolati drámája, a Szerethető öt díjat zsebelt be a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a miskolci Cinefesten pedig három elismerést, köztük a legjobb filmért járó Pressburger Imre-díjat is elnyerte.

A rendező meghívott vendégként személyesen is tiszteletét tett Miskolcon, ahol elmondta, hogy a filmjében szeretett volna szakítani azokkal a bevett popkulturális sémákkal, amelyek modern világunkban a szerelem köré szövődtek.

„Azt mondják nekünk, hogy ha megtaláljuk az igazit, akkor egycsapásra megszabadulunk a problémáinktól, és végre békére lelünk. Én ennél mélyebbre akartam ásni, és szerettem volna megmutatni egy válságban lévő házasságot. Ki akartam lépni abból a megszokott narratívából, amely szerint egy szakításkor van az áldozat és van a bűnös – ahol az egyik fél rossz, a másik pedig jó. Reálisan próbáltam bemutatni két felnőtt ember kapcsolatának dinamikáját, és azt szerettem volna, hogy a közönség mindkettőjükkel együtt tudjon érezni, még akkor is, ha a film nézőpontja főként Mariáé.”

És valóban: a Szerethető által felvetett kérdésekhez bárki tud kapcsolódni, akinek ért már véget hosszú távú párkapcsolata, érezte már magát kevésnek vagy választott már rossz módokat a felmerülő konfliktusok kezelésére. Nemcsak azt mutatja meg, milyen idilli módon indul egy szerelem, hanem azt is, hogy hol tud elromlani. Nem ér véget a házasság és gyerekek megszületésével – épp akkor indul be igazán a történet, amikor már nem lehet többé eltagadni a problémákat.

Jelenet a Szerethető című filmből

cirko film

Adott egy negyvenes, négygyerekes nő, Maria (Helga Guren), aki első, tönkrement házassága után végre úgy hiszi, megtalálta a tökéletes társat második férje, Sigmund (Oddgeir Thune) személyében. Családjuk bővülésével Maria azonban kezdi úgy érezni, hogy terhei egyre csak nőnek, míg idejét az anyaszerep és a karrierépítés között kell megosztania – természetesen utóbbi kárára. Mindeközben férje, a hivatásos zenészként folyton távol lévő Sigmund akarva-akaratlanul is kivonódik a család mindennapi életéből a kenyérkereset miatt. A nő erején felül igyekszik helytállni minden téren, és egy percnyi pihenőidőt sem hagy magának – felgyülemlett feszültsége aztán pusztító dühkitörések formájában szakad ki belőle: saját munkahelyi sikertelensége, megvalósítatlanul hagyott karrierálmai miatti frusztrációja pedig ott bujkál minden egyes sértésben, amit ilyenkor a férje fejéhez vág.

A házastársi dráma megjelenítésének intenzitása és kíméletlen őszintesége akár a bergmani hagyományhoz is kapcsolhatná a Szerethetőt, ugyanakkor témafelvetései minden ízében jelenkorunkat és annak sajátos párkapcsolati buktatóit tükrözik. „Mindkét karakter saját gyermekkori traumáinak hordozója, és ezek nyilvánvalóan hatással vannak az egymással való kapcsolatukra is” – nyilatkozta a rendező. A film ebből kifolyólag nemcsak egy válás krónikája, de a főhős önismeret (és önelfogadás) felé vezető rögös útjának története is.

Maria kezdetben teljes tagadásban él: hárítja a felelősséget, és nem hajlandó beismerni, hogy bármi probléma is lenne vele. A fordulópontot és a revelációként ható felismerést – a párterápia miatt felkeresett pszichológusnál töltött alkalmak után – az édesanyjával való találkozás hozza el számára. Anyja szerint olyan, mintha a családjukban lévő nőket egy különös fonál kötné össze: ugyanazok a dolgok ismétlődnek az életükben. Ez elgondolkodtatja Mariát, és rádöbben azokra az anyjától tanult viselkedésmintákra, amelyek öntudatlanul is beférkőztek az életébe és megmérgezték a kapcsolatait. Anyja passzív-agresszív stílusában ráismer saját elhibázott kommunikációs paneljeire: a folytonos bűntudatkeltésre, a burkolt szemrehányásokra és az örökös elégedetlenkedésre.

„Azt akartam, hogy rosszul érezze magát, mert ha bűntudata van, akkor azt fogja hinni, hogy én jobb vagyok nála, és szerencsésnek fogja gondolni magát, amiért mellette vagyok – így nem jön majd rá, hogy mennyivel rosszabb vagyok nála”

– vallja meg Maria a barátnőjének a férjével való kapcsolatát boncolgatva.

Helga Guren (Maria) és Oddgeir Thune (Sigmund) a Szerethető című filmben

cirko film

Mindez azonban éveken át nem volt tudatosult benne, ellenben áthatotta minden apró gesztusát, férjéhez és családjához való viszonyát. Főhősünknek – saját személyiségfejlődése érdekében – szüksége volt a válás jelentette pofonra az élettől. Ennek hatására kezd el befelé tekinteni, és felismerni a rossz mintákat, hogy aztán dolgozhasson rajtuk. Rájön, hogy minden eltúlzott reakciója, dühös gesztusa és megalázó szava saját bizonytalanságaiból fakadt. Rájön, hogy egész életében félelemből taszította el magától azokat, akiket szeretett: mindig ő volt az, aki elsőként kibújt az ölelésből, mert a fordított esetet érzelmi elhagyatásként élte volna meg. Ahhoz viszont, hogy megtanuljon egészséges módon kötődni, először saját magát kell megszeretnie – bármilyen nehéz feladat is ez.

Maria hihető jellemfejlődésének bemutatása – és egyúttal a film átélhetősége – legnagyobbrészt az élete első főszerepében kimagasló alakítást nyújtó, (Karlovy Vary-ban a legjobb színésznőnek járó Kristályglóbuszt elnyerő) Helga Guren mindenféle mesterkéltségtől mentes színészi játékán múlott: az indulataival nehezen megküzdő karakter ábrázolásában ugyan benne rejlett volna a ripacskodás veszélye, a norvég színésznő azonban ügyesen kerülte ki ezeket a csapdákat. Szerepét egyszer sem játssza túl, egy pillanatra sem válik idegesítővé vagy ellenszenvessé; nem a kiállhatatlan hisztérikát mutatja meg, hanem a rossz megküzdési mechanizmusokkal működő, vívódó személyiséget – a néző szimpátiáját így végig magáénak tudhatja.

Helga Guren a Szerethető című filmben

cirko film

A remekül megírt forgatókönyv és a mélyen megélt, hiteles alakítások mellett, ami még bensőségesebbé teszi ezt a filmet, az a néhol meghatóan szép fényképezés. Érdekesség, hogy a rendező férje, Øystein Mamen volt a Szerethető operatőre, akinek sikerült a történetet szavak nélkül, képi eszközökkel is megtámogatnia. „Tudtam, hogy biztos kezekben leszek, ha a férjemmel dolgozom együtt. Ő képes ott is költői képeket találni, ahol mások nem látnának semmit” – mondta a közös munkáról Ingolfsdottir.

Hangsúlyos szerepet kap a filmben a világosság és a sötétség, valamint az évszakok váltakozásának megjelenítése, amely Maria és Sigmund kapcsolatának dinamikáját jelképezi. Szerelmük kezdetén mindent beborít a fény: egy nyári kerti partin ismerkednek meg, szeretkezni is mindig világosban látjuk őket. Házasságuk megromlásakor már tél van, és szinte mindig sötét. Maria magányát a nyomasztó lakótelepi nagytotálok teszik még érzékletesebbé: amíg a karácsonyi fényekkel kivilágított, szomszédos lakásokból az otthonosság melege sugárzik, addig főhősünk önszántából lép ki a hóval borított erkélyre, hogy a lelkébe hasító fájdalomról elvonhassa a figyelmét a csontig hatoló hideg.

A film vége felé aztán újra egyre több a fény, és reménykeltően tavaszodik: noha házassága véget ért, Maria újjászületése még csak most kezdődik el.