#Keir Starmer


Megszűnik Sulyok Tamás megbízatása, hétfőtől más lesz a brit miniszterelnök – Newscast

Sulyok Tamás a „politikai hatalommal való visszaélés súlyos és szégyenteljes történelmi példájának” nevezte, hogy az Alaptörvény 17. módosítása egyetlen mondattal megszüntetné a köztársasági elnök megbízatását, ugyanakkor bejelentette: aláírja az Alaptörvény-módosítást. Öt adónemet eltörölnek, megduplázzák a levegőterhelési díjat, a NAV elnöki pozícióját nyílt pályázatra bocsátják, a NAV-elnök pedig nem lesz államtitkár a kormányban – jelentette be Magyar Péter. Hivatalosan is Andy Burnham a brit Munkáspárt elnöke, hétfőn átveheti a miniszterelnöki tisztséget Keir Starmertől. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!



Kaméleonként cserélgetve nézeteit vált Észak királyává, napokon belül brit miniszterelnök lehet Andy Burnham

Gyakorlatilag máris brit kormányfőnek tekintik Manchester volt polgármesterét, aki a Munkáspárt „puha” baloldalát képviseli. A párt képviselőinek többsége ugyanis már a most zárult első körben az ő jelölését támogatta, így a korábbi menetrendnél jóval gyorsabban, szeptember helyett akár már a jövő héten átveheti pártja vezetését, ezzel a miniszterelnökséget.




A világ legnagyobb politikai tévedése, amiből garantáltan semmit nem tanultunk

Tíz éve indult a Brexit, ami minden brit kormányfő számára mást jelentett, egyedül az örök kívülálló Nigel Farage maradt hű az elveihez: bárki bármit is csinál, minden szar. A britek EU-ból való kilépéséhez vezető népszavazás tizedik évfordulóján így jobb híján mi is felidézzük, ki, mit és hol rontott el, hogy bár a britek többsége már a Brexitet is utálja, legfontosabb képviselőjét, Farage-t annál többen kedvelik.










Ha túl is éli a mostani vihart, politikai élőhalott a brit kormányfő

A helyhatósági választásokon elszenvedett kudarc a bukás szélére sodorta Keir Starmer brit munkáspárti miniszterelnököt. A hagyományos ellenfélnek számító konzervatívok romokban, a jobbszélen a Reform UK, a balszélen a zöldek előretörése pedig elhozhatja az európai kontinensen megszokott többpártrendszert, s vele a koalíciókényszert Nagy-Britanniába.