Három évre bezár a kolozsvári Szent Mihály-templom
A templom tetőszerkezetének kijavítása, a cserepek újrarendezése a cél, de korszerű világítással, elektromos hálózattal és fűtésrendszerrel is ellátják a templomot.
A templom tetőszerkezetének kijavítása, a cserepek újrarendezése a cél, de korszerű világítással, elektromos hálózattal és fűtésrendszerrel is ellátják a templomot.
Budapest és Kolozsvár közé építene gyorsvasutat a kormány - derült ki pár héttel ezelőtt. Sok konkrétum még nem ismert, de a projekt a rendkívül hosszú megtérülés miatt nem igazán tűnik életképesnek.
Jelenleg 45 km/h-s az átlagtempó a romániai vasútvonalakon.
Megomlott a Kolozsvár melletti hatalmas szeméttelepnél az a torlasz, amely eddig megakadályozta, hogy a hulladéknál keletkező csurgalék a közeli patakba, és onnan a Szamosba kerüljön.
Valaki letörte Szapolyai István szobráról a sarkantyút.
Egyelőre alig tudni konkrétumokat a Budapest és Kolozsvár közé megálmodott gyorsvasútról, de Szijjártó Péter kolozsvári tárgyalásain és egy keddi, budapesti vasúti konferencián is szóba hozta.
Botrány tört ki a kolozsvári román opera előadása közben egy muszlim énekes miatt.
A miniszterelnök Kolozsváron beszélt arról, hogy a nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében.
Három napig távol lesz a miniszterelnök, Kolozsvárra és Nagyváradra is elmegy.
Láncokkal és botokkal felfegyverkezve támadtak egy magyar klub amatőr focikupájának látogatóira.
A kivitelezők már megépítették Kolozsvár nyugati elkerülőútját, de használni mégsem lehet, mert a legfontosabb elemet kifelejtették.
A csapat 85-73-ra legyőzte a cseh együttest az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának harmadik fordulójában.
A román közlekedési miniszter szerint a magyar-román határhoz elérő öt kilométeres szakasz lesz az első, amelyet megépítenek.
A városvezetők nem engedték ugyan a belvároson áthaladni a menetet, de a beszámolók szerint így is több százan vonultak fel szivárványos zászlókkal a hétvégén Kolozsváron.
Az építtetők a saját testükkel garantálták az építmény teherbírását a felújított Árpád (Traian) híd alatt.
A kolozsvári zsidó hitközség elnöke rendkívül súlyosnak nevezte a történteket.
Selmeczi Borbála népdalokat tanított tévéműsorán keresztül, dolgozott rádióban, a Színház és Filmművészeti Egyetemen is tanított.
A kolozsvári TIFF-en életműdíjat vesz át a nyolcvanegy éves Alain Delon.
Kovács Zsófia hatodik lett gerendán a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságának utolsó, vasárnapi versenynapján.
A kezdeményezésnek számos kisebbségi jogvédelmi hatása lehet.