A héten elkezdik átadni a Duna Terasz Grande lakásait
A lakópark átadása a beruházó és a kivitelező elszámolási vitája miatt húzódott.
A lakópark átadása a beruházó és a kivitelező elszámolási vitája miatt húzódott.
A trianoni békeszerződés aláírására emlékezne a harangozással a KÉSZ.
A közbeszerzési értesítő szerint a Market Zrt. és a KÉSZ által épített Illovszky stadion 175 millió, a Pharos '95 által kivitelezett paksi stadion 100 millió forinttal fog többe kerülni.
Osztie Zoltán azt mondja, nem napolják el a misét, ők úgy tesznek gesztust, hogy imádkoznak az Auschwitzban elpusztítottakért és Horthyért is. Akiket pedig felháborít a holokauszt-emléknapi mise, azok gyűlölködnek és hisztériát keltenek.
Németországban terjeszkedik a magyar KÉSZ csoport, amelynek helyi leánya egy 230 lakásos társasházat épít Berlinben. A cég magyar munkaerőt és alapanyagot is használ majd, ezzel tudnak versenyképesebbek lenni a németeknél.
Magyar cég építheti fel a Dr. Oetker Belgrádtól 30 kilométerre fekvő Simanovciban épülő gyárát, amiben pudingport, sütőport és egyéb élelmiszeripari termékeket fognak előállítani.
Az Exim Bank közreműködésével épít kórházat Vietnámban, a Mekong-delta legnagyobb városában a KÉSZ csoport.
A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint csak olyan ember lehet köztársasági elnök, aki személyében még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt. Semjén Zsolt ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szerdai budapesti rendezvényén mondta.
Még novemberben összehívják a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) soron következő plenáris ülését - jelentette be a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) nyolcadik kongresszusán szombaton a Parlamentben. Hamarosan elindul a nemzeti regiszter és diaszpóratanácsot is létrehoznak.