#Kína


Több ezer cenzora van a
 

Több ezer cenzora van a "kínai Twitternek"

Több ezer cenzora van a "kínai Twitterként" emlegetett Sina mikroblognak, ők igen gyorsan és hatékonyan dolgoznak - állítják amerikai és kínai kutatók nemrég megjelent tanulmányukban.

MTI MTI



Még mindig tömegesen hajtják el a lány magzatokat Kínában
 

Még mindig tömegesen hajtják el a lány magzatokat Kínában

A kínai népesedési és családtervezési bizottság új adatai szerint a kelet-ázsiai országban 2012-ben minden megszületett 100 lányra 117,7 fiú jutott. Ez ugyan a korábbi évekhez képest jelentős javulás, de még mindig igen kedvezőtlen a normálisnak tekintett arányhoz képest, ami 103-107 fiú- és 100 lánygyerek.

MTI MTI


Kína visszafogott gazdasági növekedéssel számol
 

Kína visszafogott gazdasági növekedéssel számol

Kína az idén változatlanul 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő, kilenc millió új munkahelyet kíván teremteni a városokban, és az éves infláció mértékét 3,5 százalék alatt tartaná – hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) nyitó plenáris ülésén kedden.

MTI MTI

Gigaberuházással indítanák Orbánék a következő húsz évet
 

Gigaberuházással indítanák Orbánék a következő húsz évet

Óriási vasúti beruházást jelentett be szerdán a kormány, hasonlóra évtizedek óta nem volt példa hazánkban. A Budapest körüli vasúti körgyűrű tehermentesítené a fővárosi vonalakat, bővülhetne az orosz és kínai árukat szállító tranzitforgalom. A beruházás 360 milliárd forintba kerülne, megtérülési adatok nincsenek, és az átadási határidő is kissé ambiciózus.

Nagy Gergő - Varga Szabolcs Nagy Gergő - Varga Szabolcs

Fotók: sivatagi homok terítette be Pekinget
 

Fotók: sivatagi homok terítette be Pekinget

Beterítette az északról érkezett finom szemcséjű, apró, sárgás sivatagi homok a kínai fővárost csütörtökön. A levegő minősége ismét a veszélyes tartományba került - közölte a pekingi környezet-megfigyelő központ.

MTI MTI

Külföldön is bevetik a kínai rendőröket
 

Külföldön is bevetik a kínai rendőröket

A kínai rendőrség Argentínában lebuktatott több olyan bűnbandát, amelyeknek a tevékenysége a védelmi pénzek beszedésétől az emberrabláson át a gyilkosságig terjedt - adta hírül a közbiztonsági minisztérium közleményére hivatkozva a kínai média csütörtökön.

MTI MTI


 

"Kína nem követi más országok modelljét"

Kína politikai reformja során nem fogja más országok mintáját követni - szögezte le a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés (ONGY) kedden kezdődő ülésszakának szóvivője, Fu Jing külügyminiszter-helyettes hétfői tájékoztatóján.

MTI MTI



Megkezdődött a kínai népfront és a parlament éves ülésszaka
 

Megkezdődött a kínai népfront és a parlament éves ülésszaka

Több mint 2200 résztvevővel megtartotta első plenáris ülését vasárnap a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT), a kínai népfront országos bizottsága, és ezzel Pekingben kezdetét vette a kínai belpolitika rendszeres tavaszi eseménysorozata, a “két ülés”, amelyből a meghatározó az Országos Népi Gyűlés (ONGY), vagyis a törvényhozás éves ülésszaka.

MTI MTI

Kivégezték a kínai matrózok gyilkosait - tévéshow is volt
 

Kivégezték a kínai matrózok gyilkosait - tévéshow is volt

Kínában kivégeztek egy mianmari születésű drogbárót és fegyverkereskedőt, valamint három társát, mert bűnösnek találtak őket 13 kínai matróz meggyilkolásában - jelentette pénteken a kínai televízió élő műsorában, amely vegyes fogadtatásban részesült.

MTI MTI




Négy társukat taposták halálra gyerekek Kínában
 

Négy társukat taposták halálra gyerekek Kínában

Iskolakezdés előtt nem engedték ki időben kollégiumukból egy közép-kínai általános iskola diákjait, s végül az ajtónyitáskor az egyetlen szűk kijáraton át kiözönlő több száz gyerek négy társukat halálra taposta, 11-en megsérültek, közülük hárman súlyosan - jelentette a kínai sajtó szerdán.

MTI MTI