Kína felpörgette a „Hatalmas sárkány” gyártását, a legjobb vadászgépével beérné az USA-t
Kína szerint a saját gyártású J-20-as vadászgép már jobb, mint az amerikai F-35-ös, a szakértők szerint azonban ez nincs egészen így.
Kína szerint a saját gyártású J-20-as vadászgép már jobb, mint az amerikai F-35-ös, a szakértők szerint azonban ez nincs egészen így.
A kínai rendőrök az utcán állítják meg az embereket, hogy megnézzék, fent van-e a telefonjukon az Instagram, a Twitter vagy a Telegram.
Rishi Sunak szerint ehhez kapcsolódik az is, hogy Nagy-Britannia mindaddig kiáll Ukrajna mellett, ameddig erre szükség van, és ennek jegyében jövőre fenntartja, sőt növelheti is az Ukrajnának nyújtott katonai segítség szintjét.
Peking szerint sérti a világkereskedelem szabályait a washingtoni döntés.
Míg az újraegyesítés évében alig egy százalék volt Németország külgazdasági kapcsolataiban Kína részesedése, mára mindenki mást megelőzve a legfontosabb partnere lett. A fejlődés során azonban akár veszélyessé is válható rászorultság alakult ki.
Joe Bidennek meg kell találnia a módját, hogy kiálljon az elégedetlenkedők mellett, bár nem kérdés, hogy bármilyen külföldi állásfoglalást Kína eleve úgy fog tálalni: amögött az USA van. Ám a kínai társadalom pontosan tudja, hogy a Covid-bajokért nem valamely idegen hatalom a felelős, írja az amerikai lap.
Akármi is lesz a tüntetések vége, már most hatalmas jelentőséggel bírnak – írja a Sky News külpolitikai szakértője.
Kína korábban heti három órára korlátozta a 18 éven aluliak online játékidejét, most azonban lehet, hogy puhítja a törvényét.
Kínában felerősödtek a kormány szigorú Covid-intézkedései elleni tiltakozások, és egyes tüntetők a kommunista párt vezetőit tartják felelősnek a kialakult helyzetért.
Nemzetbiztonsági kockázatnak tartják a kínai cégek tevékenységét.
Tiltakozások kezdődtek Ürümcsiben.
Egyesek szerint az épület komoly kockázatát hordozza a súlyosabb járványkitöréseknek.
A koronavírus terjedése miatt Kínában egyre szigorúbbak a lezárások, onnan nézve olyan, mintha a katari labdarúgó-vb egy másik bolygón lenne.
A munkások a biztonsági őrökkel is összecsaptak.
A rendőrség már gyanúsít is valakit a gyilkosságokkal, az illető valószínűleg szökésben van.
Leállította több kínai vásárló is az orosz olajimportot, arra számítva, hogy olcsóbban tud majd venni, ha életbe lép a G7 által javasolt árplafon.
Rekordot döntött az új koronavírus-megbetegedések száma a kínai fővárosban. Kínában szigorú karanténkötelezettséget írtak elő a beutazók számára.
Kína kerozinnal működő hiperszonikus hajtóművet fejlesztett, ami elvileg hatékonyabb, mint az amerikai hidrogénes változat.
Hszi Csin-ping kínai elnök jobb, egészségesebb kapcsolatot kíván teremteni Kína és az Egyesült Államok között. Washington ugyancsak pozitívan ítélte meg a legutóbbi magas szintű találkozókat.
240 ezer ember számára rendeznek be szükségkórházat a 19 milliós Kantonban, ahol egy munkáskerületben a lakosság fellázadt a hetek óta tartó lezárás ellen. Más kínai városokban - így Pekingben is feszült a helyzet a részleges lezárások miatt.