Kínai csapatok is részt vesznek az oroszok tervezte nagy szeptemberi hadgyakorlaton
2018-ban Peking már küldött katonákat egy hasonló orosz gyakorlatra.
2018-ban Peking már küldött katonákat egy hasonló orosz gyakorlatra.
Az elektromos autókba akkumulátorokat gyártó CATL minden idők legnagyobb külföldi befektetését hozza Magyarországra. Cserébe már nemcsak az orosz gáztól, hanem a kínai lítiumtól is függ a magyar gazdaság – írja az e heti HVG.
Mindezt egy hatéves kisfiú miatt, aki kontaktszemélynek számított.
Az FH-95 és az FH-97 jelzésű kínai drónok egymást kiegészítve üthetnek rést az ellenséges légvédelmen, majd csapást mérhetnek létesítményekre.
17+1 ez volt az Új Selyemút kelet-európai kezdetén. Litvánia már tavaly kilépett, így lett 16, amely immár 14-re csökkent, mert Észtország és Lettország is közölte: Peking Moszkva-barát politikája miatt távozik.
A Langja néven emlegetett újfajta fertőzés valójában már 2018 óta terjedhet, a szakértők azonban csak napjainkban tudták kimutatni.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség újraválasztott elnöke tisztázta, hogy hiába folytatja a felkészülést Kínában Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, a gyorskorcsolyázók továbbra is magyar színekben fognak versenyezni.
Az amerikai házelnök tejpeji látogatásának komoly geopolitikai következményei vannak. Az USA Tajvant nem veszítheti el úgy, hogy az a kommunista Kína prédája legyen. Peking viszont megmutatta, hogyan lenne képes bekebelezni Tajvant.
Kína nem mondott le a szigetről, de minden jel szerint nem is most fogja lerohanni.
Kulcsfontosságú fegyverré válna a kínai MLRS rakétarendszer egy Tajvan elleni háborúban, pont úgy, mint az amerikai HIMARS az orosz–ukrán konfliktusban.
Az új fertőzés tünetei nagyon hasonlóak a koronavíruséhoz.
Kína az elmúlt napokban többször átlépte a szoros középvonalát, amely eddig de facto határként működött a felek között.
A titokzatos űreszköz az amerikai X-37B-hez hasonló kémrepülőgép lehet.
Az amerikai cég valószínűleg az iPhone 14 őszi megjelenése miatt nem mer kockáztatni.
A távozását korábban bejelentő edzőjüket követik.
Mintegy tíz tajvani és tíz kínai hadihajó közelítette meg egymást, Tajvan közölte, hogy hajók és repülőgépek elhárítására szolgáló rendszereit készültségbe helyezte.
Egy nap alatt néhány száz koronavírusos megbetegedést regisztráltak, ez sok volt a hatóságoknak.
Kína a problémák békés megoldása helyett a kényszer és az erő alkalmazása felé mozdul el Tajvan körüli tevékenységével - mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter manilai sajtótájékoztatóján szombaton.
Bár Kína többször hadgyakorlatozott a Tajvani-szorosban az elmúlt években, a jelenlegihez hasonló átfogó műveletre még nem került sor.
Kína bejelentette, hogy felfüggeszti az együttműködést az Egyesült Államokkal egy sor területen, válaszul arra, hogy Nancy Pelosira, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke Tajvanra látogatott. Ezt az utat Kína a belügyeibe avatkozásnak tekintette.