#Közgép

 

"Ez az ügy ugyanaz" – "szarozáson" csúszhat el a Közgép

A PM-es, Közgép előtt tavaly tüntető aktivistákat védő Fazekas Tamás ügyvéd szerint ez a per nagyon hasonlít a Tokaj Kereskedőház borát leszarozó Uj Péter ügyéhez, akinek a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága adott igazat. Fazekas az Indexnek elmondta, szerintük az aktivisták nyakában lévő táblák a büntetőjog alsó határát sem karcolták.

hvg.hu hvg.hu

LMP-sek tüntetnek a csepeli bíróságnál a Közgép ellen
 

LMP-sek tüntetnek a csepeli bíróságnál a Közgép ellen

Az LMP tiltakozik a csepeli bíróság épülete előtt a Közgép tevékenysége ellen, miközben pénteken megkezdődött a rágalmazás miatt indított per a párt azon aktivistái ellen, akik tavaly júliusban a cég telephelye előtt egymáshoz láncolva demonstráltak.

MTI MTI









Simicska Lajoséknak megint jól indult a hét
 

Simicska Lajoséknak megint jól indult a hét

A K-Monitor blog szerint újabb 4,5 milliárdos tendert nyert Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc cége. A tenderen két konzorcium indult, a Közgép-vezette csoport nyert, amelyben részt vett a felcsúti polgármester cége is.

hvg.hu hvg.hu

A Közgép a Balatont is beveszi?
 

A Közgép a Balatont is beveszi?

Világszínvonalú vitorlásbázis lesz Balatonfüreden – állapodott meg a város vezetése és a Magyar Vitorlás Szövetség. A szövetség vitorlás telepét a Közgép és a Swietelsky bevonásával turbózzák fel ehhez.

hvg.hu hvg.hu



A média közgépei
 

A média közgépei

Olykor profi, de rosszakaró, a legtöbbször dilettáns és tenyérbe mászó – így minősítik szakemberek a közpénzből finanszírozott propagandát. A tíz legnagyobb állami hirdetőtől tízmilliárdnál is több forint landolt Fidesz-közeli cégeknél.

HVG HVG



Aki belevizel az alkotmányba
 

Aki belevizel az alkotmányba

Amikor Cséfalvay Zoltán nemgazdasági államtitkár bejelenti, hogy a munka dandárja bevégeztetett, jön Révész Máriusz, és verbálisan belevizel az alaptörvénybe.

sabater sabater


Így jött össze a 300 milliárdnyi közbeszerzés a Közgépnek
 

Így jött össze a 300 milliárdnyi közbeszerzés a Közgépnek

Vasúti felújítások, útfelújítások, vízügyi fejlesztések: csaknem húsz közbeszerzési eljárás győztese volt 2012-ben a Közgép Zrt. A cég több mint 300 milliárd forint értékben nyert el megbízásokat a választások óta egyedül vagy konzorcium résztvevőjeként - derül ki a Közbeszerzési Értesítő adataiból, amelyekből a Magyar Narancs állított össze listát.

hvg.hu hvg.hu