Hörcsögtoszók és anyatoszók – élő Bayer-show-t tartottak Tusványoson (videó)
A publicista szerint a transzneműek betegek, és kezeltetniük kell magukat.
A publicista szerint a transzneműek betegek, és kezeltetniük kell magukat.
A Forma–1 a több mint hetvenéves történelmének nagy részében egy meglehetősen szűk heteroszexuális sztereotípiába préselte be a versenyzőit, amelyből hosszú ideig úgy tűnt, nincs kitörési lehetőség. Ralf Schumacher most felmutatott egy másik utat – egy olyat, amelyen aktív versenyző még nem mert elindulni. A coming outja annak is a jele, hogy a Forma–1 csendes átalakuláson megy keresztül.
Gyurcsány Ferenc pártja politikájában háttérbe szorítaná a szexuális kisebbségek jogainak védelmét, mivel úgy véli, a felmérések szerint a magyar társadalom többségét ebben a témában inkább konzervatív felfogás jellemzi. Ugyanakkor saját pártelnöki pozícióját és közéleti szerepvállalását illetően már nem tartja ennyire meghatározó szempontnak a közvélemény ítéletét a DK elnöke.
Az amerikai nagykövet a Daily Beast című lapban reagált arra, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke nem engedélyezte, hogy a Parlament épületében tartsanak meg egy LMBTQ-témájú konferenciát, melyen David Pressman is részt vett volna.
Szombaton rendezték meg a 29. alkalommal az emberi jogok mellett kiálló Pride felvonulást. Válogatás a hvg.hu fotósainak képeiből.
Szombaton 15 óra után valamivel elindult a Pride emberi jogi felvonulás; kollégánk a helyszínről jelentkezik.
A Momentum levélben kérte a házelnököt, hogy használhassák az Országház Vadásztermét, egy hónappal később, egy nappal a konferencia előtt jött az elutasító válasz.
A szervezők Karácsony Gergelyt, Vitézy Dávidot és más politikusokat is meghívta a felvonulásra, meggyőződésük ugyanis, hogy a politikusoknak ki kell állniuk a demokratikus értékekért, beleértve természetesen az LMBTQ-közösségek jogait is.
Mi az a kisebbségi stressz? Hogyan találkozik egy LMBTQ-ember a legártatlanabb helyzetekben is kirekesztéssel? Miért fontos a rendszeres STI-szűrés, függetlenül a nemi identitástól? Hogyan tudjuk elfogadóbbá tenni a társadalmat akár apró tettekkel is? Erről beszélgettünk egészségpodcastunk évadzárójában.
Ferenc pápa korábban épp azzal keltett feltűnést, hogy az egyházban megszokottnál jóval megengedőbben kommunikált a melegségről. Most a szöges ellentétéről számolt be az olasz sajtó.
A nemrég módosított törvény még mindig nem fogalmaz egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy mi számít “a homoszexualitás népszerűsítésének” vagy “a szexualitás öncélú ábrázolásának.”
„Érzékeny tartalom” megjelöléssel lehetne ezentúl csak, gyerekeknek szóló, például a homoszexualitás megjelenítését ábrázoló könyveket küldeni. Civilek szerint vissza kellen vonni a jogszabálymódosítást.
Nem úgy állok ki a gyerekvédelemért, az alkoholizmus vagy a családon belüli erőszak ellen, hogy egy budai nagypolgári lakásban olvastam róla könyvben, mondta a HVG Portré rovatának adott interjúban Osváth Zsolt influenszer, vállalkozó. A Hősök terén február közepén megrendezett influenszertüntetés után sok támadást kapott, bele sem mer gondolni abba, mi lett volna, ha pártot alapítanak.
Az Amnesty International legfrissebb jelentése szerint a 2021-es propagandatörvény súlyosan sérti az LMBTQI emberek jogait, rögzíti a negatív sztereotípiákat, illetve korlátozva a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot.
Amikor keresztény egyházak a világi/polgári házasság intézményével kapcsolatban nyilvánítanak véleményt arról, hogy ez kikre terjedhet ki, és kikre nem, akkor nagyon súlyosan vétenek a saját tanaik ellen, írja szerzőnk. Vélemény.
A Filmalaptól kikönyörgött, magyar producerek neveit tartalmazó lista hozott össze két nógrádi meleg srácot Oláh Kata dokumentumfilmessel. A közös munkájukból elkészült Keskeny út a boldogság felé már látható a mozikban.
Emellett törvényes lesz számukra az örökbefogadás is.
A fiatal lányoknak komoly pénzbírságot kell fizetniük a videóra vett csók miatt.
Lakatos Márk önéletrajzi ihletésű első regényében, a Mimiben egyszerre mutatja be a drag queenek világát testközelből, a 90-es évek őrült madridi éjszakáit és azt a mai Magyarországot, ahol a keresztényi elveket hangosan valló politikus is élhet nem éppen keresztényi életet. Portréinterjúnkban a könyv valóságalapjáról, a Kulka Jánoshoz fűződő barátságáról és a NER státuszszimbólumairól is beszélgettünk Lakatos Márkkal.