„Két roma, akik melegek, egy párt alkotnak, hátrányos helyzetűek, roma kultúra, funky zene, tánc, csipetnyi rasszizmussal”
– így foglalta össze a saját életükről szóló közös filmtervüket Gagyi Gergő. A fiú a párjával, Váradi Lénárddal élt együtt a Salgótarján melletti Jónás-telepen. Kapcsolatukat a környezetük rossz szemmel nézte, családjaik kitagadták őket, mélyszegénységben, szinte a hajléktalanság határán egyensúlyoztak. Lénárd elhatározta azonban, hogy nehéz körülményeik ellenére megvalósítja filmes álmukat.
Addig telefonálgatott, amíg az akkori Nemzeti Filmalap (ma Nemzeti Filmintézet) titkárságától kapott egy listát magyar filmproducerek neveivel. Közülük sokaknak írt, segítséget és támogatást kérve az életükről szóló musicalfilm elkészítéséhez. Az egyik producer a listán Oláh Kata volt, több dokumentum- és kisjátékfilm rendezője, aki tavaly az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című dokumentumfilmjével aratott sikert.
Oláh Kata válaszolt Lénárd levelére, a fiúk és a rendező 2018-ban találkoztak először. A filmest annyira megragadta Gergőék karaktere és története, hogy szinte azonnal eldöntötte, dokumentumfilmet készít róluk.