Amikor keresztény egyházak a világi/polgári házasság intézményével kapcsolatban nyilvánítanak véleményt arról, hogy ez kikre terjedhet ki, és kikre nem, akkor nagyon súlyosan vétenek a saját tanaik ellen, írja szerzőnk. Vélemény.
Görögországban, az EU legvallásosabb országainak egyikében, ahol a felnőtt lakosság 49 százaléka „nagyon vallásosnak” tartja magát, és ahol az ortodox kereszténység államvallásnak számít, a „jobboldali” kormány kezdeményezésére legalizálták az egynemű párok házasságát. A törvényjavaslatot 70 százalékos többséggel szavazták meg. A 30 százalékos kisebbségben pedig ott voltak a kommunista párt képviselői is. Az igennel szavazók jelentős részének tehát „nagyon vallásosnak” kellett lennie. Minden felmérés szerint többségben vannak a görög lakosság körében is azok, akik támogatják a homoszexuálisok házasságának állami elismerését.
A görög ortodox egyház püspöki testülete, a Szent Szinódus hevesen ellenezte a törvény elfogadását, és dörgedelmes levélben szólította fel a képviselőket annak elutasítására. A „jobboldali” képviselők nagy többsége nem értett egyet a Szent Szinódussal. A kommunisták már inkább.
A kérdés az, hogy miért nem tiltakoznak a görög püspökök a heteroszexuális párok házasságának törvényes elismerése ellen is.
És ez a kérdés más országok és más keresztény egyházak esetében is. Nálunk, Magyarországon is. A saját házasságom esetében is.
Mennyivel növekszik egy férfi értéke, ha tizenöt centivel magasabb? Mennyi esélye van párt találnia egy társkeresőn egy kedves, átlagosan kinéző, átlagosan jól kereső nőnek, ha nincs semmi speciális tulajdonsága? Mi a társkeresés beépített kockázata? Egy harminckilenc éves nő még harmincasnak számít? Kritika a Többesélyes szerelem című filmről.
