Amikor keresztény egyházak a világi/polgári házasság intézményével kapcsolatban nyilvánítanak véleményt arról, hogy ez kikre terjedhet ki, és kikre nem, akkor nagyon súlyosan vétenek a saját tanaik ellen, írja szerzőnk. Vélemény.
Görögországban, az EU legvallásosabb országainak egyikében, ahol a felnőtt lakosság 49 százaléka „nagyon vallásosnak” tartja magát, és ahol az ortodox kereszténység államvallásnak számít, a „jobboldali” kormány kezdeményezésére legalizálták az egynemű párok házasságát. A törvényjavaslatot 70 százalékos többséggel szavazták meg. A 30 százalékos kisebbségben pedig ott voltak a kommunista párt képviselői is. Az igennel szavazók jelentős részének tehát „nagyon vallásosnak” kellett lennie. Minden felmérés szerint többségben vannak a görög lakosság körében is azok, akik támogatják a homoszexuálisok házasságának állami elismerését.
A görög ortodox egyház püspöki testülete, a Szent Szinódus hevesen ellenezte a törvény elfogadását, és dörgedelmes levélben szólította fel a képviselőket annak elutasítására. A „jobboldali” képviselők nagy többsége nem értett egyet a Szent Szinódussal. A kommunisták már inkább.
A kérdés az, hogy miért nem tiltakoznak a görög püspökök a heteroszexuális párok házasságának törvényes elismerése ellen is.
És ez a kérdés más országok és más keresztény egyházak esetében is. Nálunk, Magyarországon is. A saját házasságom esetében is.
Mariska Hargitayt a legtöbben színésznőként ismerik, de úgy döntött, beül a rendezői székbe, hogy bemutassa, hogyan került közel édesanyjához, Jayne Mansfieldhez hatvan évvel azután, hogy elveszítette őt egy olyan autóbalesetben, amiben ő maga is majdnem meghalt.
15–9-re nyertek a mieink.
