Végül minden jóra...
Végül minden jóra fordult: az LMP visszavonta a plázastop-javaslatot.
Az LMP azt javasolja, hogy január 1-jétől a volt parlamenti képviselők ne lehessenek az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
A Lehet Más a Politika (LMP) a II. kerületi időközi választáson a csalódottakat akarja megnyerni, és bízik egy olyan eredményben, ami azt mutatja, hogy az embereknek elegük van az elmúlt másfél év politizálásából.
Ha választásra kényszerül, inkább Gyurcsány Ferenc mellé áll az ügyészséggel és a Fidesszel szemben, igaz, a volt miniszterelnököt szívesen látná már a párton kívül. Nem tart attól, hogy Gyurcsány "magával viszi a tagságot", és nem zárja ki, hogy később pártközi alapon együtt tudnak majd működni, viszont ígéri, az MSZP-n belüli furkálódásnak erős kézzel fog véget vetni. A frakcióvezetőkkel készült interjúsorozatunk harmadik részében Mesterházy Attilát a szocialisták kitörési kísérleteiről, a várható pártszakadásról kérdeztük.
Példátlannak tekinthető koalíciót alkotva fogtak össze az esélyegyenlőség megteremtéséért a parlamenti pártok Weisz Fanni, a hallási fogyatékkal élő fotómodell kezdeményezésére.
Navracsics Tibor szerint most nem a kormány tehet a 300 forintos euróról, a Jobbik devizahiteles javaslata a kormány szerint életképtelen, és kiderült az is, eddig több mint 200 millió forintot fizetett ki az állam a 2006 őszi rendbontás károsultjainak. A parlament dönt a végtörlesztéses törvény módosításáról, a nyugdíjba vonuló bírák pótlásáról és az év elején létrejövő közszolgálati egyetem működtetésének szabályairól.
Az LMP szerint két budapesti hajléktalan vasárnapi halála tragikus figyelmeztetés a fővárosnak, és a történtek azt jelzik, hogy Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) rossz megoldást választott a probléma kezelésére.
Települési szintű alternatív költségvetéseket is készít a Lehet Más a Politika (LMP) - jelezte soproni sajtótájékoztatóján Schiffer András frakcióvezető.
Csurka István író, dramaturg lesz az Új Színház intendánsa, az igazgatói posztra kiírt pályzatot közösen adták be Dörner György színművésszel - erősítette meg az MTI-nek Papolczy Gizella, az író élettársa. Az LMP tiltakozik.
Az LMP szerint Geréb Ágnest jogszerűtlenül korlátozzák szabadságában, részesítik megalázó, embertelen bánásmódban, a szülész-nőgyógyászt szabadon kell engedni. Az ellenzéki párt rendszerszintű problémákat lát a fogva tartás magyarországi gyakorlatában.
MSZP-s, jobbikos, és LMP-s országgyűlési képviselők részvételével tartottak fórumot az önkormányzatiságról Esztergomban szerdán, a rendezvényt a helyi LMP szervezte.
Pár éve még nehézséget okozott neki, hogy Gyurcsány Ferencet személyében támadja, mert évtizedekkel ezelőtt tisztelte, amiért szembeszállt az előző rendszer privilégiumaival, ám később a "neoliberális politika", a mutyigyanús ügyletek miatt már változott a helyzet. Az LMP arra törekszik, hogy akár önálló erőként le tudja váltani a kormányt 2014-ben, és ha a Fidesz magára szabja a választási rendszert, kész a Jobbikkal és az MSZP-vel is együttműködni. Schiffer András frakcióvezetőt a legkisebb ellenzéki párt kitörési lehetőségeiről kérdeztük.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 2009-es kijelentéseiben – még ellenzéki képviselőként – az akkori kabinetet tette felelőssé a 300 forintos euróárfolyamért és lemondásra szólította fel a kormányt – emlékeztetett az LMP.
A szakmai szervezetek szerint a kereskedelmi központok létesítésére bevezetendő moratórium felmérhetetlen károkat okozna a nemzetgazdaságnak, különösen az építőiparnak, a foglalkoztatottságnak és a belső fogyasztásnak.
Az LMP felszólítja a Médiatanácsot, hogy vonja vissza a Klubrádió frekvenciájával kapcsolatos pályázatot - közölte Karácsony Gergely, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának alelnöke kedden.
Az LMP frakcióvezetője keresetének részben helyt adva a Fővárosi Bíróság kedden a június 25-én, a kormány képviselője által aláírt egyes kétoldalú - magyar-kínai - megállapodások közlésére kötelezte a kabinetet és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot első fokon.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évi jelentésének általános vitájával kezdi meg mai munkáját az Országgyűlés.
Elfogadhatatlan a most elfogadott nemzeti energiastratégia által kijelölt irány, akárcsak "az alternatív energiaforrások bedarálása" – mondta Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika szóvivője péntekig tartó győri rendezvénysorozatuk hétfő esti sajtótájékoztatóján.
Az LMP azzal a céllal vág neki a II. kerületi időközi parlamenti választásnak, hogy elnyerje ezt a képviselői mandátumot – jelentette ki vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. Az eseményen a képviselőjelölt és a párt egyik aktivistája nagy nyomású vízsugár segítségével írta a járdára kampányszlogenjüket.
Jogerőssé vált a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete, így Centrum Parkoló Rendszer Kft. köteles kiadni szerződéseinek adatait - közölte az LMP pénteken.