Erre a két extrém Lamborghinire még a monacóiak is összefutottak – videó
A francia hercegség ideális helyszíne a szuperautó szpottolásnak, néha egészen extrém autók is feltűnnek.
A francia hercegség ideális helyszíne a szuperautó szpottolásnak, néha egészen extrém autók is feltűnnek.
Az olasz autógyártó modelljei világszerte igen komoly népszerűségnek örvendenek, elsősorban a Huracan fogy jól.
Ha kevés a négy kerék által biztosított tapadás, kell még két kerék, és kész is a vadonatúj hatkerekűnk.
Ha egy igazán különleges, kevés kilométert futott olasz sportkocsira vágyik, akkor most mutatunk egy remek példányt.
Az olasz gyártó hamarosan várhatóan egy minden eddiginél keményebb Huracant dob majd piacra.
A régóta rebesgetett Urus a márka hagyományaihoz híven nem lesz túl gyenge.
A napokban került fel az eBay-re egy hirdetés, amiben egy 2008-as Lamborghini Murcielagót árulnak, nagyjából 4,8 millió forintért. Csábító ajánlat, de csak addig, amíg meg nem látjuk a képeket.
A dubaji fiatalok lementek egyet rúgni a grundra, és nem igazán foglalkoztatta őket, hogy egy méregdrága autót használnak kapunak.
A Ferrari sofőrje nem tudott megállni a nedves aszfalton, lendületből csattant bele az álló Lamborghinibe.
Nem félelmében ment ennyivel az hamar kiderült, miután elég könnyen elkapták a rendőrök.
Gyorsulási versenyre készítették fel az oroszok a Lamborghini Huracant, ami több mint kétszer olyan erős most, mint a gyári beállításnál.
Nehéz lenne letagadni, hogy a kínai Zotye honnan kölcsönözte az új autója formatervét.
A digitális tervezéssel foglalkozó JonSibal egy Lamborghini Countachot alakított át, persze csak "papíron". Az ötlet mindenesetre lenyűgöző.
Egy brit reptéri kifutópályán olyan autóritkaságok adtak egymásnak randevút, melyeket közúti forgalomban igen ritkán vagy egyáltalán nem láthatunk.
A 38 éves férfi 300-zal hajtott, amikor elvesztette uralmát a kölcsön kapott sportkocsi felett. A porig égő autóból még ki tudta húzni a barátját. Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.
Ezekkel a kocsikkal bizony alaposan elbánt a természet, illetve ez esetben ugyebár sokkal inkább a tervező.
Valószínűleg a Lamborghini sofőrje is csak pislogott, amikor meglátta, hogy hagyja őt faképnél az M3-as BMW.
Az olasz sportautó ezen példányát kifejezetten a gyorshajtók elleni harcban kívánja bevetni az olasz rendőrség.
Ebből az esetből annyi a tanulság, hogy nem feltétlenül érdemes teljesen ráállni egy előttünk lévő szupersportkocsira.
Az eredeti árának mindössze 0,002 százalékáért árul a leendő tulajdonosa egy Lamborghini Huracant, de nem véletlenül van rajta ilyen vékony árcédula.